Hiába a magasabb ár, jól rajtolt az iPhone 16e eladása
A Bloomberg jelentése szerint az elődökhöz képest 60 százalékkal több fogyott el az iPhone 16e-ből, ami alapján úgy tűnik, a felhasználók elnézik az Apple-nek az áremelést.
A Bloomberg jelentése szerint az elődökhöz képest 60 százalékkal több fogyott el az iPhone 16e-ből, ami alapján úgy tűnik, a felhasználók elnézik az Apple-nek az áremelést.
HVG
Egzisztenciális szorongás, képernyőhasználat, koffein és alkohol – a magyarok a globális átlagnál is rosszabbul alszanak. Az alvásfigyelő mobilalkalmazások ígérete, hogy segítségükkel javítható az ágyban töltött idő és így a mindennapi élet minősége. Kérdés, hogyan hat a pszichére a tudat, hogy már a kiszolgáltatott helyzetű alvó énünket is naplózza a „Nagy Testvér”. Ráadásul közben jó nagyokat tévedhet.
Az Oppo nemrég felülmúlta a Honort az összecsukható okostelefon vékonysága terén, a két kínai vállalat rivalizálása azonban még korántsem ért véget.
HVG
A januári Galaxy Unpacked rendezvényen, a Galaxy S25-ök bemutatásán túl mr hallani lehetett egy további, igen vékony Galaxy S25-ről. Most már az is kiszivárgott, mikor mutathatják be a dél-koreai vállalat eddigi legvékonyabb prémiumtelefonját, a Galaxy S25 Edge-et.
HVG
Ötezer forint letéti díjat kell fizetnie a diákoknak egy nyíregyházi iskolában, hogy zárható szekrénybe tehessék a mobiljaikat – számolt be az ATV. Az esetről az egyik diák írt közösségi oldalán, mire még ő került tantestületi ülés elé.
hvg.hu
Az akkumulátor üzemideje az egyik legfontosabb kérdés egy-egy telefon megítélésénél, legalábbis a felhasználók szerint. Éppen ezért tett jó lóra a OnePlus akkor, amikor az okostelefon-iparág legnagyobb akkumulátorának fejlesztésébe kezdett.
HVG
A legfrissebb információk szerint a Samsung a Galaxy Z Fold7 és a Galaxy Z Flip7 érkezésekor mutathatja majd be az új, két ponton is összecsukható okostelefonját.
HVG
Iparági hírek szerint jövőre lecserélheti az okostelefonjaiban eddig alkalmazott akkumulátor-technológiát a Samsung. Először a csúcskategóriás mobilokat választók járhatnak érezhetően jobban.
HVG
A DXOMARK független tesztlabor tesztelte a Samsung Galaxy S25 Ultra kijelzőjét, aminek eredményeként a készülék egy olyan mobilt taszított le a trónról, amelynek képernyőjét szintén a Samsung gyártotta.
HVG
Mark Gurman Apple-szakértő szerint a következő napokban több bejelentést is tesz majd az Apple.
HVG
A Nielsen piackutató cég felmérése szerint a tévén már több időt töltenek az amerikaiak a youtube-ozással, mint a telefonjukon.
HVG
Kína a mérete miatt a világ egyik legcsábítóbb piaca a nagy okostelefon-gyártók számára. Az Apple is rengeteg iPhone-t értékesít itt, azonban veszélybe került a korábban oly magas piaci részesedése.
HVG
A Samsung csúcsmobiljával egy sor ejtéstesztet csinált a PBKreviews nevű YouTube-csatorna videósa. Ezek alapján igen strapabírónak tűnik a készülék.
HVG
Egy év alatt 22 százalékkal növelte bevételeit a Huawei, a kínai okostelefon-piacon pedig már az Apple-t is megelőzve a második legnagyobb gyártó.
HVG
Új dizájnnal, szupergyors processzorral, masszív mesterséges intelligenciás támogatással és butább ceruzával debütált a Samsung Galaxy S25 Ultra, melynek két kisebb testvérét is kipróbáltuk. Jövünk a gyakorlati tapasztalatokkal.
Rövid időn belül több igazgató is lemondott pozíciójáról a Honornál, köztük a cég vezérigazgatója, George Zhao is.
HVG
Kipróbáltuk, hogy mit tud a gyakorlatban a Xiaomi olcsó almárkájának legújabb csúcsmodellje, a Redmi Note 14 Pro+ 5G, és a gyártó új okosórájára és TWS headsetére is vetettünk néhány pillantást.
Kiderült néhány részlet a Samsung duplán hajlítható okostelefonjáról, amely már idén megjelenhet.
HVG
Újabb információk szivárogtak ki a Samsung két ponton is meghajlítható okostelefonjáról, aminek egyelőre a nevét sem tudni.
HVG
A Samsung minden bizonnyal négy okostelefonról rántja majd le a leplet január második felében, így a Galaxy S25, Galaxy S25+ és a Galaxy S25 Ultra mellett érkezhet egy újdonság, a Galaxy S25 Slim is.
HVG