Annyira rossz helyzetben van a kínai gazdaság, hogy számos fejlesztést inkább leállít a kormány
Az ország 12 régiójában minden beruházást leállítottak, amelynél még nem készült el a munka 50 százaléka.
Az ország 12 régiójában minden beruházást leállítottak, amelynél még nem készült el a munka 50 százaléka.
hvg.hu
Online és személyesen is vizsgálta az önkormányzatokat a kormány a nemrég lezárult “közszolgálati ellenőrzése“. A Miniszterelnökség részleteket nem árult el, de a kiértékelés fázisában lévő revízió az önkormányzatok százezernyi munkajogi és pénzügyi döntését vizsgálhatta, az eredmény pedig éppen a választási kampányidőszakra fut majd be.
A 2019-ben indult, már a végéhez közeledő önkormányzati választási ciklus egyik legnagyobb újítása a közösségi költségvetés. Több mint két tucat magyarországi önkormányzat kísérletezett a módszerrel, amely lehetőséget ad arra, hogy a lakosok közvetlenül vehessenek részt a döntéshozatalban – változó sikerrel. Összegyűjtöttük, mi lett a nagy tervekből.
Az Alkotmánybíróság elutasította az ellenzéki országgyűlési képviselők normakontroll-indítványát.
A kormány csütörtök este közzétett határozata a nagyobb települések közül kizárólag a kormánypárti vagy a kormányhoz közel álló polgármesterek által vezetett városokkal volt engedékeny.
Több olyan fővárosi szakrendelő van, ahova évek óta keresnek szakorvost, de egyáltalán nincs jelentkező. Bőrgyógyászt, endokrinológust vagy szemészt lasszóval sem tudnak fogni, egyes helyeken már olyan kritikussá vált a szakorvoshiány, hogy szüneteltetni kell rendeléseket.
A kormányzati kommunikációra most is jut plusz négymilliárd forint.
Több területtel kapcsolatban felmerülhet a kérdés: egyáltalán miért rozsdaövezetek? Mindenesetre ezeken a helyeken rendre megjelennek a kormányhoz közel álló vállalkozók, ingatlanfejlesztők, baráti cégek.
Ha nem tud egy önkormányzat mit kezdeni az adósságával, akkor a hitelezők eljárást indíthatnának, a településhez kirendelt költségvetési biztos pedig a helyi vagyont is értékesíthetné, ha megvalósul a Belügyminisztérium javaslata.
hvg.hu
A javaslat miniszteri hatáskörbe vonná gyakorlatilag az összes európai uniós forrásból megvalósuló városi, települési szintű beruházást, és csak politikai alkuk révén, a mindenkori miniszter jóindulatából kaphatná vissza egy város megválasztott vezetése a saját fejlesztési feladatainak irányítását – hangsúlyozza Vitézy.
hvg.hu
Sorra adják át az államnak víz- és csatornacégeiket az önkormányzatok, mert a 10 éve elrendelt díjsapka miatt súlyosan eladósodnak. Ám a társaságok többségének állami tulajdonban sem lesz sokkal jobb.
HVG
A Momentum politikusa a jogállamisági eljárásban zárolt összegeket elérhetővé tenné az önkormányzatok számára.
hvg.hu
A kormányzati elvonással szemben átmeneti védelmet kapott fővárosnál úgy érzik, vannak még aduik Orbánékkal szemben. Más önkormányzatok nem ilyen „szerencsések”.
Tarnay Kristóf Ábel
A fővárosi ügyfelek adóügyeit eddig kezelő platform új helyre került át, de az átállás nem ment zökkenőmentesen. Akár a budapesti ügyfelek több mint tíz százalékának nem dolgozták fel a beadványát, pedig pénteken jár le egy fontos fizetési határidő.
Tiszóczi Roland
2022-ben egyetlen év alatt több mint tízezer fővel nőtt Budapest agglomerációjának lakossága, egyre több Pest megyei település érzi úgy, és mondja ki, hogy több ember már nem fér ott el. Bár a folyamat nem új, az elmúlt évek kormányzati intézkedései egyszerre növelték a kiköltözési kedvet és vettek ki az önkormányzatok kezéből olyan eszközöket, amelyekkel vissza tudnák fogni a tendenciát, vagy ki tudnák szolgálni az igényeket. Miből érzékelhető, hogy egy településen már tényleg túl sokan élnek, és milyen kihívásokat jelent ez a városvezetésnek? Mik a legégetőbb problémák, és hogyan lehetetlenül el ezek megoldása? Főváros környéki települések polgármestereivel beszélgettünk.
Győr fideszes polgármestere visszaadta az önkormányzat által havi egymillióért bérelt szolgálati Audit, és körülnézett a polgármesteri hivatal garázsába, hogy mibe ülhetne át.
hvg.hu
A Miniszterelnökség a hvg.hu-nak azt állítja, csak segíteni akarják az önkormányzatokat azzal, hogy pont a választások előtt átvilágítják őket. Az még nem világos, hogy kiket érint ez, milyen szankciók lehetnek és mennyire kivitelezhető egyáltalán az egész. Több polgármesterben erős a gyanú, hogy az egész nem más, mint politikai boszorkányüldözés a kampányra időzítve.
A közszolgálati ellenőrzésnek nevezett folyamatot Gulyás Gergely vezényli majd le.
hvg.hu
A kormány rendelete szerint aki még nem fizetett, annak nem is kell.
A teljes védőnői hálózat rapid és értelmetlen államosítása számos megválaszolatlan kérdést generált. A védőnők egyelőre semmit sem tudnak. Az általa okozott káosz látva az állam egy hónapos haladékot adott a változtatások végrehajtására.
Gáti Júlia