Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy éve még 724, idén már 848 településtől gyűjtik be a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett összeget, az pedig továbbra sem világos, hogy pontosan milyen logika alapján osztják tovább.
A tavalyi 724 után idén már 848 önkormányzattól gyűjti be az állam a szolidaritási hozzájárulást – írta meg a Népszava, miután a Pénzügyminisztérium megküldte a számokat Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester adatigénylésére.
A PM azt is közölte, hogy 2023-ban 237 milliárd forint érkezett így be, idén pedig már 310,6 milliárd forint bevétel jöhet. Ez 30 százalékos növekedés, vagyis még a tavalyi inflációt is jócskán meghaladja. 2020-ban még csak 40 milliárd forintot vont el így a kormány a településektől.
A szolidaritási hozzájárulást – amit nem adónak neveznek, ahogy a kamarai hozzájárulást sem tagdíjnak hívják – arra találták ki, hogy a tehetősebb városok adóbevételeinek egy részéből a szegényebb helyeket is támogassák. Sok kritika éri azért, mert az elmúlt években már sokkal több önkormányzattól szedik be, és jóval több pénzről van szó, mint korábban. A kormány ezt azzal indokolja, hogy ezeknek a településeknek egyre több az adóbevételük.
A PM azt nem közölte, hogy pontosan mire fordítják ezt az összeget, így az sem derülhet ki, hogy mely települések kapják. A pénzt a költségvetés önkormányzati fejezetében könyvelik el, vagyis gyakorlatilag összeöntik azt a 750 milliárd forinttal, amelyet az állam más módon biztosít a települések számára, így jön ki a büdzsé 1060 milliárdos önkormányzati része.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.