Orbán osztogatása: feleslegesen bonyolult, szociálisan érzéketlen, és jaj nekünk, ha jön egy válság
Hiába beszélt a miniszterelnök szuperlatívuszokban az anyák kormányzati támogatásának mértékéről. A döntés hosszú távon így is káros és igazságtalan.
Hiába beszélt a miniszterelnök szuperlatívuszokban az anyák kormányzati támogatásának mértékéről. A döntés hosszú távon így is káros és igazságtalan.
Rogán Antal és Gulyás Gergely fontos hatásköröket veszített, Nagy Márton és Lantos Csaba erősödött.
A volt miniszter a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosként tér vissza.
hvg.hu
Már az indoka is sántít, a jogi megalapozottsága kérdéses, az eljárásrendje zavaros, a hasznossága pedig erősen vitatható – összeszedtük, mit lehet tudni az amerikai befolyásolás vizsgálatára javasolt kormánybiztosról, akinek a személye még titok.
Csaknem 400 olyan határozatot hozott 2024-ben az Orbán-kormány, amelyet eltitkolna a nyilvánosság elől. Kisebb részük olyan, amelyet akár 2115-ig is páncélszekrények mélyén, hét pecsét alatt tarthatnak, aki pedig beszél róluk, többévnyi börtönt kockáztat.
Ugrásra készen áll a HM szerint a közép-afrikai Csádba készülő magyar katonai kontingens, bár továbbra sem tiszta, mi a célja. Ezt részletezi két kormányközi megállapodás, amit – bár itthon elfelejtették ezt közölni – tavaly ősszel már alá is írtak Budapesten, viszont nem nyilvánosak. A miniszterelnök fia által egyengetett titokzatos misszió katonai részleteiről talán majd 30 év múlva lehet többet tudni.
A menekültügyi szabályok be nem tartása miatt született elmarasztaló ítélet végre nem hajtása miatt kapták, de ez csak a legújabb részlet.
HVG
Csőstül jönnek a bajok, kérdés, képes lesz-e megoldást találni rájuk a Fidesz.
hvg360
Lehet, hogy már nem is az a kérdés, mikor lesznek parlamenti választások, hanem hogy lesznek-e egyáltalán.
hvg.hu
Előbb csak feltételezés volt, hogy a kormány előrehozná a következő választást, majd Magyar Péter már követelte is ezt Orbántól, sőt, egyből kampányüzemmódot hirdetett. A kormányzat cáfol, de vajon milyen lehetőségei vannak, ha meggondolná magát? És érdeke lenne ilyet tenni?
Nem bánta, hogy jogsértésbe kerül, inkább kivárta a kormány, hogy érdemben ne kelljen bemutatnia a kínai Fudan Egyetem budapesti campusának fejlesztési terveit, hanem az erről szóló országgyűlési beszámolót elintézhesse annyival: új politikai döntés van, mégis Diákváros épül, erre állítják át az eddig rengeteg közpénzt elnyelő alapítványt is. Ettől még nem biztos, hogy később nem veszik újra elő a Fudan-campus ügyét.
Több, mint egy hónapja startolt el a kormány legújabb, ezúttal gazdasági témájú politikai kérdőívezése, és egy hete már online is kitölthető a nemzeti konzultáció. Eddig mindig közöltek köztes részvételi adatokat is, ám most nagy a hallgatás. A HVG kérdésére a kormányzat se részvételi, se költségadatot nem hajlandó ezúttal kiadni. Közben zajlik a Tisza Párt hasonló akciója Magyarok Hangja néven.
Akár 50 kisebb épület is felhúzható a jelenlegi építési szabályzat alapján a főváros XII. kerületében fekvő Béla király úti kormányzati rezidencia területén, ahová már be se költözhetett Sulyok Tamás köztársasági elnök, mert a kormány jövőre magánbefektetőnek tervezi eladni.
A miniszterelnök szerint a megállapodás biztosítja az infláció feletti bérnövekedést, de a Facebook posztjához hozzászólóknak merőben más a véleménye mind az inflációról, mind a bérnövekedésről, és a gazdaságpolitika sikerességéről is.
hvg.hu
Tuzson Bence miniszter ultimátumszerűen közölte az ügyvédi kamara elnökével, hogy az állam helyett a kirendelt ügyvédek díját dobják össze inkább azok az ügyvédek, akik ezt a feladatot – éppen az alacsony díjazás miatt – nem hajlandók vállalni. A kamara elutasította az ötletet, erre a kormány most beleírja a törvénybe, hogy juszt is így lesz.
Az ötletelés már elkezdődött, a 2026-os választások szempontjából pedig sorsdöntő is lehet, hogy milyen, a voksolás rendszerét, szabályait átalakító javaslatokat hajlandó megszavazni a Fidesz kétharmad. A pártok össze-vissza újrahasznosítják egymás ötleteit, de a kötelezők és a Tiszát gyengítő javaslatok még sehol. Lehet, hogy utóbbiakat majd nem is a Fidesz nyújtja be, hanem kiszervezi a Mi Hazánknak.
Az egymillió horgász országa megérdemel egy 2030-ig szóló, ambiciózus jövőképet, így született meg a 190 oldalas Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia, amellyel az Orbán-kormány a vallásturizmus után újabb területre önt pénzt. Közben drogellenes vagy éppen autizmus-stratégiánk nincs.
A volt külügyminiszter úgy véli, hogy Trump győzelmének következtében Európának fel kell gyorsítania a fegyverkezést.
hvg.hu
Ki fogja végre megmenteni a magyar időseket?
hvg.hu
Még a sajátjai, a Fidesz és a KDNP-frakciók sem támogatják az Orbán-kormány törvényjavaslatát, amely – nem saját ötletre, hanem uniós előírásra – javítaná a tőzsdei cégek vezetésében a nemek közötti arányt. A javaslat parlamenti vitájában érdekesen indokolta az elutasítást Vitályos Eszter (Fidesz) és Nacsa Lőrinc (KDNP) is.