Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Átalakítja a kormány a korábban 5,4 milliárd forintból megvásárolt magánszolgáltató cégeket, amelyekből létrehozza a Nemzeti Dialízis Központot.
Önálló költségvetési szervként és új néven, Nemzeti Dialízis Központként működik júniustól a már korábban “államosított”, vagyis közpénzből felvásárolt, művesekezeléseket végző magáncég. Pontosabban cégcsoport, mert mint a kormány honlapjára feltöltött kormányrendelet-tervezetből kiderül, két cégről van szó, utóbbi a leánycég:
Ez a két vállalkozás korábban része volt az évek óta leggyorsabban terjeszkedő egészségügyi magánszolgáltató TritonLife csoportnak, amelynek nem is régóta volt művesekezelési portfóliója, hiszen a két céget a magyar holdingcég 2023-ban vásárolta meg a németországi Fresenius GmbH-tól, belépve ezzel a magyar közfinanszírozott piacra ebben a szegmensben is.
Ezután a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a TritonLife-nak fizette a havi mintegy 24 ezer művesekezelés 800 millió forintot közelítő számláját. Bár a TritonLife-csoport ambiciózusan terjeszkedett attól kezdve, hogy 2018-ban megvette a jelenlegi energiaügyi miniszter Lantos Csaba érdekeltségében lévő Róbert Károly Magánkórház Zrt.-t, mégis nehezen illett a képbe egy 23 egységből álló, speciális betegkört kiszolgáló hálózat megszerzése.
Azt nem tudni, milyen reményekkel vágtak bele a művesebizniszbe, de a kizárólag közfinanszírozott ellátás nem ígérkezett profitábilis üzletnek. Így nem meglepő, hogy a TritonLife alig egy évvel később kiszállt az üzletből, és eladta a két céget az államnak. Az Orbán-kormány egy nem nyilvános kormányhatározattal döntött erről, a cég és a leánycég vételára pedig a szakmai hírek szerint 5,4 milliárd forint volt.
Most, újabb egy év után pedig az egészségügyért felelős Belügyminisztérium által készített rendelettervezet szerint ismét változás jön: az államosított művesekezelés júniustól önálló költségvetési szervvé válik. A cégeket is átnevezik a Nemzeti Dialízis Központ Kft.-re, valamint Dialízis Ingatlanhasznosító Kft.-re, és ezek jogutódja lesz a Nemzeti Dialízis Központ.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.