Megérkeztek az orosz légvédelmi rendszer elemei Törökországba
Amerika nem boldog a beszerzéstől.
Amerika nem boldog a beszerzéstől.
MTI
Oroszbarát magyar szeparatistákra lőnek, de okkal bizonytalanok, hogy országuk vezetői kivel tartanak.
hvg.hu
A tüzet feltehetően robbanás okozta.
MTI
MTI
hvg.hu
A felvétel szerint az EP-választás előtt egy olajüzletnek álcázva akartak orosz pénzt juttatni a Ligának. Salvini embere Orbánt is megemlíti, mint oroszpárti szövetségesüket.
hvg.hu
Az orosz Védelmi Minisztérium szerint már javában fejlesztik azokat a bombákat, amelyeket a néhány centiméteres drónokra is fel lehet szerelni.
hvg.hu
Folytatódik a harc azért, hogy hol áll Európa legmagasabb lakóépülete, s a mérkőzés most oroszföldön folyik: az orosz fővárosban bejelentették, megépítik a földrész legmagasabb házát, miután a címet éppen Szentpétervár hódította el Moszkvától egy évvel ezelőtt.
hvg.hu
Árokba futott, és felrobbant egy üzemanyag-szállító teherautó az oroszországi Szverdlovszki területen; a gépkocsi tartályán hét turista utazott, és közülük hárman meghaltak a balesetben - közölték a helyi a hatóságok.
MTI
Folyamatosan emelkedik a HIV-fertőzöttek száma Oroszországban, s a veszélyes vírust hordozók között egyre magasabb az időseb korosztályhoz tartozók aránya.
hvg.hu
Két hete minden este a parlament elé vonulnak azok a grúz tüntetők, akik továbbra is Georgi Gaharia belügyminiszter lemondását követelik. Az ellenzékiek most taktikát váltanak, s gerillaakciókat hajtanak végre. A tüntetések az után kezdődtek, hogy egy orosz parlamenti képviselő oroszul szólalt fel a grúz parlamentben, a rendőrség pedig meglehetősen durván, gumilövedékekkel és könnygázzal zavarta szét az épületet ostromló tüntetőket.
hvg.hu
A Közel-Keleten élő keresztényekről, az ortodox katolikus és a katolikus egyház közti kapcsolatok javításáról, valamint az emberi jogokról beszélgetett csütörtökön a Vatikánban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ferenc pápa. Putyin egyórás késéssel érkezett, a beszélgetés egy órán át tartott. Az orosz államfő már a harmadik alkalommal találkozott Ferenc pápával.
hvg.hu
Orosz jelentések szerint az orosz hadiflotta titkosan fejlesztett kémtengeralattjáróján, a Losarikon pusztíthatott tűzvész hétfőn, amelyben 14 tengerész vesztette életét. A baleset az Oroszország északi részén lévő Barents-tengerben történt.
hvg.hu
14 orosz tengerész halt meg, amikor a tengerfeneket vizsgáló katonai merülőhajón tűz ütött ki. A tüzet végül eloltották, a hajót partra vontatták.
hvg.hu
Navalnijt és több mint 500 társát bevitték egy engedély nélküli tüntetésről; az ellenzéki politikust 10 nap elzárásra ítélték.
MTI
Oroszország megegyezett Szaúd-Arábiával arról, hogy további hat-kilenc hónappal meghosszabbítják az olajkitermelést korlátozó megállapodás hatályát, amelyet a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségeseik kötöttek tavaly decemberben - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Oszakában.
MTI
Oroszországban megkezdődött azon láthatatlan radarok tesztelése, amelyeket nem vesznek észre az ellenséges repülőgépek, illetve drónok – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
hvg.hu
Elton John, a melegségét nyíltan vállaló világhírű brit zenész képmutatónak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki nem sokkal az után kívánt boldog életet az Oroszországban élő homoszexuális embereknek, hogy az Elton Jonh életét feldolgozó, Rakétaember című filmből az orosz cenzorok kivágták szexjeleneteket. Putyin már válaszolt is.
hvg.hu
De neki semmi problémája az LMBTQ emberekkel.
hvg.hu
Tovább folyik a kiberháború, ezúttal a nyugati országok léptek: olyan adatokat akartak megszerezni, amellyel belenézhetnek mások üzenetváltásába.
hvg.hu
A tervezett 60 perc helyett 80 percig tartott Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök oszakai tárgyalása. A G20-as csúcs alkalmából Japánban tartózkodó két politikus a szíriai és a venezuelai válságról, valamint a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt, ám a megbeszélés után egyik fél sem árult el sok részletet. A tárgyalások előtt Putyin egy nyilatkozatban még elavultnak nevezte a liberalizmus eszméjét, és a Fidesz-propaganda szellemében nyilatkozott a bevándorlásról.