Orbán nagy keleti szövetségese épp most visz be egy újabb gyomrost a szabad internetnek
Oroszország újabb olyan lépésre szánt el magát, aminek eredményeként már csak egy hajszál választja el az országot a kínai szintű internetes cenzúrától.
Oroszország újabb olyan lépésre szánt el magát, aminek eredményeként már csak egy hajszál választja el az országot a kínai szintű internetes cenzúrától.
hvg.hu
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fenntartja orosz tagszervezetének (VFLA) az eltiltását.
MTI
Felfüggesztette tisztségéből Igor Dodon moldovai elnököt és Pavel Filip volt miniszterelnököt nevezte ki ideiglenes államfőnek vasárnap a moldovai alkotmánybíróság.
MTI
Házi őrizetbe került szombaton Ivan Golunov orosz oknyomozó újságíró, akit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe az orosz hatóságok. Golunov kollégái szerint a hatóságok csempésztek kábítószert az újságíró hátizsákjába, mert el akarják hallgattatni őt. Több jel szerint a rendőrök megverték Golunovot a kihallgatás közben.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Törökországnak július végéig döntenie kell arról, hogy korszerű amerikai harci gépeket vesz, vagy megvásárolja Oroszországtól az S-400 légvédelmi rakétarendszert.
hvg.hu
Peking mellé állt az amerikai kínai gazdasági háborúskodásban Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki egyben azzal vádolta Washingtont, hogy féktelen gazdasági egoizmusával valódi háborúba taszíthatja a világot.
hvg.hu
De arról is beszélt Szentpéterváron egy pódiumbeszélgetésen, mindig is kész volt tárgyalni Ukrajnával, csak eddig senki nem ajánlotta fel.
MTI
Eddig ismeretlen ősi szibériai népcsoportot azonosítottak kutatók.
MTI
Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozója után fontos megállapodás született a Huawei és az orosz TMS telekommunikációs cég között.
hvg.hu
Akár negyedével is csökkenhet a jéggel borított felszín nagysága.
hvg.hu
Tavaly még csak átjátszóállomásokat próbáltak ellopni, idén egy vasúti hidat sikerült.
hvg.hu
Szeretne jobban rálátni a helyi internetezők tevékenységére, valamint a küldött és fogadott üzenetekre a KGB utódának számító Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – ez tűnik ki abból, hogy az orosz Google-nek nevezett Yandexhez befutott tőlük egy különös "igény".
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Szudánban ellenzéki tüntetők táborát számolta fel a hadsereg Kartúmban, és közben sok embert megölt. Az ENSZ BT el akarta ítélni ezt, de Kína és Oroszország megvétózta a határozatot.
MTI
Az oroszok szavazással döntöttek több tucat repülőtér átnevezéséről, de a hatóságok azért nagyon figyeltek, hogy a névválasztás összhangban legyen a hivatalos történelemszemlélettel is. A kalinyingrádi légikikötő például a közakarat ellenére sem viselheti Immanuel Kant nevet. A jövőben viszont már nincs Seremetyevo, Vnukovo vagy Domogyedovo repülőtér.
hvg.hu
Az oroszok jelenlegi tervei szerint 2020-tól már csak az Északi Áramlaton át juthat gáz a közép-kelet-európai országokba. És jóval drágábban, mint most.
hvg.hu
Több nagy erejű robbanás történt szombaton egy trotilt gyártó üzemben az oroszországi Dzerzsinszk városában, 79-en megsérültek és közülük 15-en szorultak kórházi kezelésre. Egyikük súlyos sérüléseket szenvedett.
MTI
Jevgenyij Prigozsin 12 évet kapott rablásért, csalásért és kiskorúak prostitúcióra kényszerítéséért, aztán "Putyin szakácsa" és milliárdos lett.
HVG
A Rocketman című film orosz változatában nem lesz se drogos, se ágyjelenet.
MTI
Szerintük a sorozat bemutatja, milyen következményei lehetnek a monarchista rezsimeknek.
MTI
Oroszország támadást indított az amerikai politikai rendszer ellen – így foglalta össze Robert Mueller a nemrég leadott jelentését. Az nem merült fel, hogy Donald Trump ellen vádat emeljenek, de nem is lehet azt mondani, hogy nem bűnös – tette hozzá.
hvg.hu