És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Házi őrizetbe került szombaton Ivan Golunov orosz oknyomozó újságíró, akit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe az orosz hatóságok. Golunov kollégái szerint a hatóságok csempésztek kábítószert az újságíró hátizsákjába, mert el akarják hallgattatni őt. Több jel szerint a rendőrök megverték Golunovot a kihallgatás közben.
Az újságírónak meg kellett jelennie a bíróságon, ahol tagadta az ellene felhozott vádakat. Azt mondta, semmilyen kábítószerrel kapcsolatos visszaélést nem követett el, és kész segíteni a nyomozást. A bíróság döntése értelmében augusztus 7-ig lesz házi őrizetben.
Golunovot bírósági meghallgatása előtt kórházba kellett vinni, de a hatóságok nem közölték, hogy miért. Az Agora nevű jogvédő civil szervezet viszont úgy tudja, hogy agyrázkódása és bordatörése van. A Meduza nevű hírportál, melynek Golunov is a munkatársa, arról számolt be, hogy az újságírót valószínűleg megverték, miután őrizetbe vették.
A rendőrség azt állítja, hogy 4 gramm kábítószert találtak Golunov hátizsákjában. Sok újságíró viszont azt gondolja, hogy a hatóságok így próbálják elhallgattatni kollégájukat, aki legutóbb gátlástalan uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt. Ivan Kolpakov, a Meduza szerkesztője az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Golunov ez utóbbi miatt fenyegetéseket is kapott.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.