#Palkovics László






Reagál a CEU: Tényleg egy amerikai "kulipintyóban" tanítanak?

Rengeteg erőfeszítés árán elindították amerikai képzésüket, sőt, túl is teljesítették a működéshez szükséges feltételeket, erre belekötnek az épületbe, és lekicsinylik azt – így vélekedik a CEU rektorhelyettese, Enyedi Zsolt, miután az amerikai képzésük helyszíne miatt támadta őket a kormányoldali média. Szerinte a magyar kormány már eldöntötte, hogy nem írják alá a Budapesten maradásukhoz szükséges megállapodást, Palkovics László ráadásul azt is rosszul tudja, hogy nem oktathatnak Bécsben.





ELTE Zrt.: "A vállalati forma meg is ölheti a felsőoktatást"

Minden eddiginél jelentősebb átalakítás vár a felsőoktatásra, ami egyetembezárásokkal, tandíjjal, hallgatók kiszorulásával járhat. Az állam ugyanis hátrébb lépne, csak "megrendelő" lenne. Az államilag támogatott képzéseket felváltják az intézeti ösztöndíjprogramok.



Jöhet az ELTE Zrt. és a Debreceni Egyetem Kft.

Nem kerül az összes hazai egyetem alapítványi irányítás alá, ahogy az a Corvinusszal történik majd hamarosan, de a hvg.hu információi szerint az intézményeknek ettől függetlenül a saját kezükbe kell venniük a sorsukat, mert az állam fenntartói szerepe megszűnik. Az "egyetem kft.-kben és egyetem zrt.-kben" értelemszerűen közalkalmazott oktatók sem lesznek, és most, hogy lassan elült körülöttük a vihar, kancellárok sem.





Palkovicsék októbertől a Corvinus fenntartói

Az innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.