A Budapesti Corvinus Egyetemen megkezdett munkát felgyorsítanák, és kiterjesztenék azt a magyar felsőoktatás egészére, hogy versenyképesebb környezetet teremtsenek – mondta Palkovics a szabadpecs.hu tudósítása szerint.
A miniszter – aki korábban oktatás államtitkárként felügyelte a felsőoktatást - szerint a cél az, hogy a magyar egyetemek hatékonyabban, versenyképesebben és egyszerűbben tudjanak működni a jelenleginél, hasonlóan ahhoz, ahogyan egy egyetem a környező országokban, avagy egy magyarországi magánegyetem működik.
A miniszter szavaira a tudósítás szerint ráerősített beszédében Bódis József oktatási államtitkár, a PTE volt rektora is.
Azt egyikük sem részletezte, hogy a Corvinus-szal kapcsolatban hallható hírek és változások egészére gondoltak-e, de nagyon erős a gyanú arra, hogy a fizetős szakok növelését, az állam finanszírozási szerepének csökkentését és a nemzetköziesítés felgyorsítását jelenti. Mindketten a versenyképességre hivatkoztak.
A korábban radikálisan tandíjellenes Orbán Viktor 2010 után át akarta állítani kizárólagos önköltséges (tandíjas) formára a magyar felsőoktatást, ezt a hallgatói tüntetések után ugyan elvetette, de így is drasztikusan szűkítette az államilag finanszírozott helyek számát, bizonyos szakokon már most is csak tandíjas képzés van. Az állami finanszírozás visszafogását egyébként már a Széll Kálmán terv leírta, és valóban, sok százmilliárddal kevesebb jut a felsőoktatásra, mint korábban.
A legfrissebb hírek szerint a – szintén már többször megtámadott - Budapesti Corvinus Egyetemen jelentősen nőni fog a fizetős szakok aránya, szeretnék a külföldi, fizetős hallgatók számát növelni, és 2020-tól nem hirdetnének államilag finanszírozott helyeket.
Ha ezt a modellt akarják továbbvinni, akkor nem kizárt, hogy még a jelenleginél is kevesebb ingyenes, állami hely lehet a magyar egyetemeken.
Nem lehetetlen , hogy a most még kissé ködös miniszterim és államtitkári nyilatkozatok – a tíz évvel ezelőtti tandíjellenes Orbánból pár év alatt lett tandíjpártivá vált - Orbán elképzeléseinek újra napirendre tűzését vetítik elő.