Kétszáz MTA-dolgozó követeli Palkovicstól, hagyja békén őket
Nyilatkozatban fordultak a kormányhoz a Magyar Tudományos Akadémia dolgozói.
Nyilatkozatban fordultak a kormányhoz a Magyar Tudományos Akadémia dolgozói.
hvg.hu
Az intézmény a honlapján tette közzé a válaszait a lap kérdéseire.
hvg.hu
A miniszter is bekerült a bizottságba egy új kormányrendelettel.
MTI
Valóban rendelkeznek 8,6 milliárd forinttal, csakhogy azt már előre lekötötték másra, és a minisztérium jóváhagyása szükséges az átcsoportosításhoz, azt pedig hiába várják.
hvg.hu
Az MTA elnökének háta mögött meginvitált intézetigazgatók elmennek Palkovics Lászlóhoz, de csak meghallgatják őt, nem folytatnak tárgyalást vele – derült ki egy kutatói fórumon, ahol az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának vezetői bizonygatták szükségességüket.
Az MTA közleménye szerint akár futó kutatási programok is leállhatnak, ha a minisztérium nem szabadítja fel az első negyedévi költségvetésüket, de a minisztérium szerint van elég pénze az MTA-nak így is.
hvg.hu
2010 óta ugyanolyan módon végzik ki az intézményrendszereket. A közoktatás, a felsőoktatás, a média, a bíróságok után most a szakképzés és az Akadémia van soron.
Gyarmathy Éva
Az innovációs miniszter a 168 Óra cikke szerint Lovász László megkerülésével intézkedett.
hvg.hu
Az akadémia vezetése hosszú levelet küldött a miniszternek.
hvg.hu
November 1. helyett jövő július 1-től kapnak 8 százalékos béremelést az egészségügyi szakdolgozók és védőnők, egyúttal az alapellátásban foglalkoztatott védőnőkre is kiterjesztik „az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok” hatályát – olvasható egy hétfő este kiadott kormányhatározatban.
A nyilvánosságban üzenget egymásnak Pokorni Zoltán és Palkovics László, előbbi a Fidesz egykori, utóbbi a jelenlegi minisztere. Összeszólalkoztak az oktatáson.
hvg.hu
A miniszter békülni ment volna, végül hirtelen úgy döntott, el sem megy az MTA közgyűlésére.
hvg.hu
Az Autóhof Óbarok kamionos pihenőhelyet ma adták át.
MTI
Közgyűlést tartott az MTA, itt kiderült, az MTA első negyedéves költségvetésének egy részét a kormány elvonja. Az Akadémia elfogadja, hogy bizottság alakuljon, amely átvilágítja a kutatási tevékenység terén a kutatóintézeteket. Lovász László még nem tudja, hogy fog működni az MTA az új helyzetben.
hvg.hu
A kormány fontosnak tartja, hogy a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer átalakításakor az átmeneti időszakban is lehetővé tegye a Magyar Tudományos Akadémia zavartalan működését, hiszen alapelvünk, hogy értek nem veszhet el, mondta Palkovics László innovációs és technológia miniszter az MTA csütörtöki rendkívüli közgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
hvg.hu
Ősz eleje óta keringenek informálisan pletykák arról, hogy a kormány iskolabusz-hálózat kiépítését tervezi, két hete pedig félhivatalosan is elkottyantotta a miniszter. A céldátum 2021.
hvg.hu
Amerikai mintára, két éven belül – jelentette be Palkovics László.
MTI
MTI
hvg.hu
Az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága jövő év március végéig tesz javaslatot a Magyar Tudományos Akadémia működésének átalakítására.
MTI
MTI
hvg.hu
Uniós pénzt nem várhatunk a Debrecen–Mátészalka-vasútvonal felújítására, hazai forrás pedig egyhamar nem lesz rá. Ez az a vonal, amit csigának öltözve futottak le.
hvg.hu