Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
„Törölni!!” – áll egy sor olyan parkolási szerződés fájlnevében, amelyet a XII. kerület korábbi vezetése kötött, derül ki Kovács Gergely kutyapártos polgármester posztjából.
Mikor nézegeted az önkormányzat parkolási cégének a szerverén a szerződéseket 6000 évnyi Fidesz után, lesz egy furcsa érzés benned a filenevek láttán
– írta friss bejegyzésében Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt vezetője és XII. kerületi polgármester, aki a következő képet tette közzé:
Kovács nem először mászik bele parkolási ügyekbe, korábban sikerült elérnie, hogy 90 millió forintért szerződjenek le azokra a tevékenységekre, amikért a kerület előző, fideszes vezetése 210 milliót fizetett volna.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.