A nap fotója: ennél közelebb már nem lehetne parkolni egy bolthoz
Nem tudni, hogy ennek az autónak a sofőrje pontosan milyen megfontolásból parkolt a bolt bejáratához. De azért sejthető.
Nem tudni, hogy ennek az autónak a sofőrje pontosan milyen megfontolásból parkolt a bolt bejáratához. De azért sejthető.
A szabad ég alatt parkoló járművek karosszériája és szélvédői nem úszták meg sértetlenül az időjárási anomáliát.
Egy parkoló építése miatt kezdtek kivágni fákat kedden.
Az erős szél felkapta a pótkocsikat, párszor megpörgette őket, majd továbbállt és egy törmelékhalom maradt csak utána.
Félautomata, hét emeletes és 16 autót el tud nyelni. Kétségtelenül talán nem a legszebb, de azon talán lehetne segíteni.
Eddig teljesen ingyenes volt itt a parkolás, most jön a tesztüzem és aztán a fizetős működés.
Keménynek kell lenni, ha kemény az élet?
Azt kérik tőlük, hogy gyűjthessenek ajánlásokat és tarthassanak politikai gyűlések a parkolóikban, mivel a kormány ezt egy korábbi rendelettel igencsak megnehezítette.
Az új technológia révén rengeteg hely megtakarítható a parkolókban és a sofőröknek is kevesebbet kell gyalogolniuk.
A sofőr vélhetően nem kis örömmel fogadta az autóján elhelyezett apróságokat.
Két kerékre emelve állnak az autók.
A felvételek tanúsága szerint nehéz lett volna ennél közelebb parkolni a bejárathoz.
Egy méregdrága sportkocsi is megirigyelné ennek a traktornak a fényezését. Kérdés, hogy valaha szántananak-e majd vele?
Naptár szerint szombat van, de a mai nap igazából hétköznapnak számít.
Ezt a menthetetlenül ciki jelenetet most le is videózták.
Ha ezzel a francia kocsival akár az ideálisnál eggyel kevesebb kerékkel is lehet gurulni, akkor három kerékkel parkolni tulajdonképpen nem is olyan nagy mutatvány.
A 728 állásos kocsiparkoló 446,1 millió, a 13 állásos buszparkoló pedig nettó 310,3 millió forintból készülhet el.
A kiszemelt terület a Szentendre Regionális Déli Vízbázis védőövezetén helyezkedik el.
A Párbeszéd főpolgármester-jelöltje megválasztása esetén köztérré alakíttatná a Városháza parkolóját.
Demonstrálni jöttünk, de ünneplés lett belőle, írta az I bike Budapest Facebookján.