szerző:
hvg.hu

Protokolláris eseményen vett részt Bernben a magyar házelnök, amibe csúszott egy kínos jelenet is.

Azt írja a svájci Blick alapján a 444, hogy Kövér László házelnök a berni Parlamentben vett részt protokolláris látogatáson. Az ottani ülést kollégája, a szocialista párt (SP) egyik képviselője, Marina Carobbio Guscetti vezette, és miután üdvözölte Kövért, az SP tagjai és a zöldek – nem mindenki, de a két párt képviselőinek jelentős része – kivonultak az ülésteremből.

 

©

Az SP frakcióvezetője később azt mondta, előre el nem tervezett, spontán döntés volt a kivonulás, nem is mindenki vonult ki, ő maga is a teremben maradt. „De megértem a kivonulókat, akik így tiltakoztak az Orbán-rezsim ellen.”

Egy zöldpárti azt mondta, ő azért ment ki, mert szerinte sokkal diplomatikusabbnak tűnt kivonulni, mint nem tapsolni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
"Ne legyen kemény fiú!" – kérte Trump Erdogantól

"Ne legyen kemény fiú!" – kérte Trump Erdogantól

Lemondott Kínáról a Facebook, már nem akarnak jelen lenni az országban

Lemondott Kínáról a Facebook, már nem akarnak jelen lenni az országban

Nagymamákból lettek koszorúslányok egy amerikai esküvőn

Nagymamákból lettek koszorúslányok egy amerikai esküvőn

A Kaukázusban magyar őstörténti vonatkozású sírokat tártak fel

A Kaukázusban magyar őstörténti vonatkozású sírokat tártak fel

Egy kamion és egy kisteherautó ütközött, egy ember meghalt

Egy kamion és egy kisteherautó ütközött, egy ember meghalt

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem