Brexit: Több mint egymillió aláírás gyűlt össze a kilépés leállítására
Az aláírók követelik, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.
Az aláírók követelik, hogy Nagy-Britannia maradjon az Európai Unió tagja.
MTI
Több százezren írták alá csütörtökig azt a hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat leállítását követeli. Olyan sokan, hogy egy időre össze is omlott az oldal.
MTI
MTI
hvg.hu
A jövő nemzedékek szószólója azt kéri a belügyminisztertől, hogy szigorítsa a tűzijátékok lakossági használatát, valamint társadalmi párbeszéd indítását is javasolja.
MTI
Petíciót indított a közfeladatokat ellátó agrárkamara, beszállt a szaktárca is. Az aláírásokat gyűjtik a falugazdászok, akiknek az ügyfélszolgálatait csökkentették azzal, hogy más feladatot kell ellátniuk.
hvg.hu
A Microsoft dolgozói nemrég nyílt levélben kérték a cég vezetését, hogy bontsa fel az amerikai hadsereggel kötött 479 millió dolláros szerződést. A jelek szerint az nem fog megtörténni.
hvg.hu
Az egyesület aktivistái első körben megismernék a környéken élők véleményét, aztán pedig akcióba is lépnének.
hvg.hu
Az utasításról szóló levelet az Index szerezte meg, ez alapján számoltak be arról, mit kért az intézményvezetőktől a belügyminiszter.
hvg.hu
Hétfőn élesedett a Facebook legújabb funkciója, amely segít, hogy bizonyos ügyekben petíciót indítsanak a felhasználók, megszólítva ezzel a helyi képviselőket. A Community Actions egyelőre az Egyesült Államokban vált elérhetővé, de ha beválik, más országokra is kiterjeszthetik.
hvg.hu
Forgalomlassító akciót tartottak péntek délután a Szegeden, az egyórás demonstráció után a közalkalmazottak és köztisztviselők adtak volna át egy petíciót a kormányhivatal vezetőjének. Helyette a recepciós vette át a követeléseket tartalmazó levelet.
Szlavkovits Rita
Egyáltalán nem ilyennek képzelik el a megtestesült gonoszt.
hvg.hu
A szakszervezetek vezetői szerint a petíciójukat pedig már háromezren írták alá.
hvg.hu
Szél Bernadett szerette volna bevinni a rendkívüli ülésre vendégként Buzinkay Györgyöt, Kövér viszont meglepetést okozott.
hvg.hu
Az MTVA biztonsági őrei képviselőket rágattak, dobtak ki az épületből, sorra teszik a feljelentést.
hvg.hu
Olyan gyorsan "távozott", hogy nem volt ideje összepakolni.
hvg.hu
A köztévében töltötte az éjszakát Hadházy Ákos és több ellenzéki képviselő, egy részüket erőszakkal távolították el az MTVA épületéből. Hadházyt úgy lökték ki a fegyveres őrök, hogy a földre esett, de Szél Bernadett is sírva hagyta el a székházat.
hvg.hu
Több országgyűlési, illetve EP-képviselő a közmédiában éjszakázott, reggel kidobták őket.
hvg.hu
A vezérigazgatóval akart beszélni, másfél óra telefonálgatás után derült ki, hogy beteg.
hvg.hu
Hadházy felolvashatta a petícióját, de nem biztos benne, hogy le is adják.
hvg.hu
A politikus maga akarja bevinni az ívet az épületbe a december 9-i demonstráción.
hvg.hu
Benkő Tibor azt ígérte, január elejéig megoldást találnak a munkaerőhiányra.
hvg.hu