Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Petíciót indított a közfeladatokat ellátó agrárkamara, beszállt a szaktárca is. Az aláírásokat gyűjtik a falugazdászok, akiknek az ügyfélszolgálatait csökkentették azzal, hogy más feladatot kell ellátniuk.
„Nem hagyhatjuk, hogy az agrártársadalom rovására menjen a migráció, és hogy még abból a mintegy 70 ezer forintos területalapú támogatásból is elvegyenek” – idézte a delmagyar.hu Szabó Károlyt. A falugazdász Szőregen tartott szerdán fórumot a helyi gazdáknak, ahol az aláíróíveket is körbeadták. A portál azt is megjegyzi, hogy a szegedi Fidesz elsőként állt a kezdeményezés mellé.
Február végén közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, hogy aláírásgyűjtést indít azért, hogy nyomást gyakoroljanak az Európai Bizottságra, hogy ne az eddig tervezett mértékben csökkentsék a mezőgazdasági és vidékfejlesztési területre szánt uniós forrásokat. A petíciót a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségével együtt indították, de kedden az agrártárca sajtótájékoztatón bejelentette, hogy teljes mellszélességgel támogatja ezt, és országjárást indítanak a kezdeményezés támogatására. Nagy István, az agrárminiszter itt már arról is beszélt, hogy az agráriumtól elvont összeget a „brüsszeli bürokraták” a migránsok letelepedését támogatnák az ágazattól elvont pénzből.
Az újabb uniós költségvetés, ezen belül az agrártámogatások ősszel kerülhetnek napirendre. Jelenleg az ágazat támogatása a büdzsé 37 százalékát teszi ki. A Brexit ellensúlyozásaként tavaly merült fel, hogy csökkentenék az uniós tagországok mezőgazdaságra jutó összegét, ami ellen több tagállam is tiltakozott, köztük Franciaország is.
Februárban is tartott számos fórumot az agrártárca és a kamara. Ezeken a faluprogramot, az integráció szükségességét ismertették, de burkoltan eddig is a Fidesz mellett kampányoltak. Közben az is kiderült, hogy az agrárkamarához tartozó falugazdászi hálózatot átszervezik februártól úgy, hogy számos településen megszüntetik a szolgáltatást. Akkor azt közölte a kamara, hogy az átszervezésre azért van szükség, mert a falugazdászoknak más feladataik lesznek, például az, hogy a digitálizációval kapcsolatos ismereteket eljuttassák a gazdákhoz. Most úgy tűnik, hogy az európai parlamenti választások Fidesz melletti kampányában kaptak feladatokat a falugazdászok is.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Moszkvában már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.