Van, ahol már lecserélték a Juncker–Soros-plakátokat – fotó
Március 15-ös váltja a junckerest.
Március 15-ös váltja a junckerest.
Az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber enyhülni látszik a Fidesz irányába, ám egy lapunknak nyilatkozó CDU-s politikus szerint a német kereszténydemokraták nem fognak a Fidesz védelmére kelni, miközben a németeken múlhat a Fidesz sorsa. Krekó Péter politikai elemző szerint a Fidesz nagy valószínűséggel marad a Néppártban, és ez a magyar miniszterelnök diadalát jelenti.
Az eleven fába is belekötött az NVB, csak hogy ne kelljen állást foglalni a plakátkampányról.
A kormányfő múlt szerdán telefonon beszélt a CDU elnökével, azóta közelednek az álláspontok.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Néppártban túlreagálták a plakátkampányt, ő viszont megtanulta, Lenint idézni nem szerencsés. Azt állította, nem Mészáros Lőrinc meggazdagodásán dolgozik, és azt is, szerinte az oroszok nem az EU destabilizálásában érdekeltek. Orbán Viktort egy pénteki, nőnap alkalmából rendezett háttérbeszélgetésen kérdeztük.
Nincs miért, mondta Szijjártó a TV2 műsorában.
Az EPP frakcióvezető három kéréséből egy teljesül.
A keresztény értékek védelme továbbra is fontosabb a pártfegyelemnél, írta a hvg.hu-nak a Fidesz arra, hogy a plakátkampány leállításával nem ment-e szembe a párt a korábbi megnyilatkozásaival. Hogy a CEU maradását biztosítják-e vagy sem Budapesten, arról a párt nem beszélt.
Az Európai Néppárt három feltételhez kötötte azt, hogy ne zárják ki tagságukból a Fideszt. A pártcsalád frakcióvezetője azonban sem a Fidesz, sem Orbán részéről nem látja, hogy ezeknek meg akarnának felelni.
Új szórólapokat adtak ki a XV. kerületi ellenzéki pártok, melyeken elmagyarázzák, a Fidesz megfúrta a közalkalmazottak béremelésére vonatkozó ellenzéki javaslatot a kerületben.
A Nemzeti Választási Bizottság nem vizsgálta a Junckert és Sorost támadó plakátokat.
Margaritisz Szkínasz szerint nem mond igazat a kormány.
Magyarország nem bokszzsák, a kormánynak joga van tájékoztatni az embereket, az EB elnöke nem bírálhatatlan – mindez akkor ment le az Echo Tv-ben, miután a kormány látványosan visszakozott a plakátkampányával.
A kormányszóvivő szerint a Fidesznek a magyar emberek döntése fontosabb, mint a pártfegyelem.
Az EPP csúcsjelöltje mérlegelné olyan szankciók létrehozását, amelyeket az EU alapelveit megsértő tagállamok ellen lehetne bevezetni.
A párt szerint mivel nincsen kampányidőszak, nem folytathatna kampánytevékenységet a kormány sem.
Nem számít a Fidesz kizárására Kósa Lajos, és szerinte nem támadja a kormány az Európai Bizottság elnökét.
Remek alapanyagot jelentett, ahogy a kormány próbálta takargatni az uniós szinten cikivé vált plakátokat.