Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Helyreigazító kampány – így nevezik.
Arra akarják felhívni ezzel a figyelmet, hogy míg Brüsszel az utóbbi három évben egyetlen embert sem telepített Magyarországra, addig a kormányzat 86 ezer bevándorlót engedett be. Keddi budapesti sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a párt szóvivője kijelentette, „ha valóban tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet van, akkor azt a válsághelyzetet maga a magyar kormány idézte elő”.
Kifogásolta, hogy a betelepített olcsó ukrán munkaerővel törik le a bérküzdelmeket, a Magyarországra érkezők pedig több jogot kapnak, mint az itt születettek. Utóbbira példaként hozta fel a Venezuelából érkezett menekültek ingyenes lakhatását, utazását, nyelvtanulását.
Bírálta azt is, hogy a kormány 1400 arab diáknak adna ösztöndíjat – miközben sok magyar fiatal éppen pénz hiányában nem tud egyetemre menni –, és hogy a bevándorlók számára is megnyitják a családi otthonteremtési kedvezményt. Jakab Péter szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány megvétózta az Európai Unió afrikai államokkal, illetve az Arab Ligával kötendő megállapodását, amely épp azt tette volna lehetővé, hogy helyben lehessen megállítani az illegális migrációt.
Úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány abban bízik, hogy illegális migránsok érkezhetnek Magyarországra, és akkor lehet majd velük újra kampányolni – jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint „egyelőre Magyarországon egyetlen egy bevándorlásszervező alakulat van, ezt pedig úgy hívják, hogy Fidesz”.
A sajtótájékoztatón–- ahol át is ragasztottak egy kormányzati plakátot – a Jobbik-szóvivő kijelentette, aki az EP-választáson a Fideszt támogatja, „a bevándorláspárti erőkre szavaz”.
A Fidesz Európai Néppártból kizárásáról szóló kérdésre úgy nyilatkozott, „Orbán Viktor a hatalomért és a pénzért bármire képes, akár arra is, hogy veszélyeztesse Magyarország uniós tagságát”, a saját gyűlöletkampányát előbbre helyezi, mint az ország érdekét. A Fidesz számára a Kelet az új Nyugat – fogalmazott, hozzátéve, „a keleti nyitás egyfajta nyugati zárást fog jelenteni”.
A frakcióból és a pártból is kilépett Hegedűs Lorántné volt Jobbik-alelnök kijelentéséről, hogy nem kíván posztkommunistákkal együttműködni, Jakab Péter kijelentette, „a legtöbb posztkommunista ma a Fidesz-frakcióban ül”, és Jobbik harcol azért, hogy megtisztítsa tőlük a parlamentet.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.