szerző:
MTI / hvg.hu

Az Európai Néppárt három feltételhez kötötte azt, hogy ne zárják ki tagságukból a Fideszt. A pártcsalád frakcióvezetője azonban sem a Fidesz, sem Orbán részéről nem látja, hogy ezeknek meg akarnának felelni.

A Fidesz nem mutat kompromisszumkészséget, pedig a következő napok az utolsó esélyt jelentik számára, hogy megmutassa, kész az Európai Néppárt része lenni, amelyre a kompromisszumok keresése a jellemző – mondta a néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője a PAP lengyel hírügynökség szerdán közzétett cikkében.

Orbánék március végéig kaptak haladékot arra, hogy leállítsák a Brüsszel elleni kampányt, hogy a miniszterelnök bocsánatot kérjen az EPP tagpártjaitól a Jean-Claude Juncker arcával közzétett országos plakátsorozat miatt, és hogy biztosítsa a CEU Budapesten maradását.

Manfred Weber jelezte: március 20-áig a frakció törekedni fog a problémák megoldására. Szerinte minden Budapest, illetve a Fidesz magatartásán múlik.

Nekik kell jelezniük, hogy maradni szándékoznak az EPP-ben. De meg kell mondanom, hogy most sem a Fidesz, sem Orbán Viktor részéről nem látok kompromisszumkészséget,

– fogalmazott az EPP frakcióvezetője. Szerinte a következő napok utolsó esélyt jelentenek a Fidesznek, hogy "megmutassa arra való hajlandóságát, hogy azon család része legyen, amelyben kompromisszumokat kötnek". "Március 20-áig az összes megoldás az asztalon van" – tette hozzá.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője az ATV-nek azt mondta, csodálkozna, ha Orbán bocsánatot kérne. Deutsch azt is hozzátette, maradni szeretnének az EPP-ben, de a Politico arról ír, hogy több másik Néppárton kívüli párttal, pl. Le Pen szélsőséges pártjával is tárgyalt a Fidesz az esetleges csatlakozásról.

A Fidesz egyébként a szavak szintjén eddig is jelezte: maradni szeretnének, kedden ezt a Reuters kérdésére is megerősítették.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Alapvető vérvizsgálatokat se tudtak elvégezni tesztcsíkhiány miatt egy fővárosi kórházban

Alapvető vérvizsgálatokat se tudtak elvégezni tesztcsíkhiány miatt egy fővárosi kórházban

Meghalt Varga Imre szobrászművész

Meghalt Varga Imre szobrászművész

30 méteres mélységből hoztak fel egy fiatal nőt a barlangi mentők a Mátyás-hegyi-barlangból

30 méteres mélységből hoztak fel egy fiatal nőt a barlangi mentők a Mátyás-hegyi-barlangból

„Ha a máltaiak nem lennének, ma talán már nem is élnék”

„Ha a máltaiak nem lennének, ma talán már nem is élnék”

Hatvanméteres szakadékból mászott ki egy négyéves ikerpár, miután balesetet szenvedtek

Hatvanméteres szakadékból mászott ki egy négyéves ikerpár, miután balesetet szenvedtek

A Napoli kirúgta az edzőjét, miután továbbjutottak a BL-ben

A Napoli kirúgta az edzőjét, miután továbbjutottak a BL-ben