Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#porno

Papós Tamás Tech

Ki védi meg a gyereket, ha se a tanár, se a szülő nincs fent a Facebookon?

Magyarországon minden harmadik gyereket érinthet a jogi tényállással nem is rendelkező online zaklatás, de az internet más veszélyeket is rejt, amelyeket a szülők alábecsülnek. Több ezer anonim vallomás tanúsította ezt, egy országjáró kezdeményezés pedig ugyan vaskos javaslatot tett le az asztalra, megelőző stratégiája viszont parlagon hever. Marad oltalmazónak a szülő és a tanár – de mire képesek ők, ha közben elzárkóznak a közösségi oldalaktól? Pedig a veszély tényleg nagyobb, mint hinnénk.

MTI Itthon

Feljelentette a pornóbuszt az adatvédelmi hatóság

Feljelentette annak a pornófilmnek a készítőjét a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amely a Budapest belvárosában parkoló kisteherautóban készül. Az ok: a közterületen álló jármű ablakán keresztül a járókelők is látszanak a felvételen.

hvg.hu Itthon

Budapesti? Könnyen válhat pornófilm szereplőjévé

Egy speciális jármű járja Budapest utcáit, amelyben felnőttfilmet forgatnak úgy, hogy a környezet, az utca, a járókelők is látszódnak. Kintről persze semmi nem látható. A teherautón eldugott felirat figyelmeztet az önkéntelen szereplés veszélyére.

hvg.hu Élet+Stílus

Mi magyarok is lehetünk valamiben a legjobbak: a pornóban

Szinte minden napra jut egy lista és egy statisztika, ami megmutatja, hogy mi magyarok aktuálisan miben kullogunk a világ országai közt az utolsó helyek egyikén. Ám reményre még mindig van ok: egy friss kimutatás szerint a mi pornósztárjaink a legjobbak a világon.

Gócza Anita Pszichológia magazin

„A szülők rosszul lennének, ha kiszámolnák, mennyi időt tölt videojátékkal és pornóval a gyerekük”

Philip Zimbardo szociálpszichológus, a világhírű stanfordi börtönkísérlet atyja, a Hősök Tere-projekt egyik kezdeményezője a hétvégén Budapesten mutatta be egy nyilvános beszélgetésen új könyvét, amelyet Nikita D. Coulombe-bal együtt jegyez. A Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? megkongatja a vészharangot: A szociálpszichológus attól tart, hogy a fiatal férfiak visszavonhatatlanul bezárkóznak a szobájukba, és egy virtuális világban, emberi kötődések nélkül, videojátékok és pornóvideók társaságában élik majd le az életüket.

hvg.hu Gazdaság

A világ legnagyobb hotellánca is betiltotta a pornót

Nem lesz fizetős pornó a világ legnagyobb hotelláncához tartozó szállodákban sem. Korábban már a Hyatt hálózat tiltotta be a felnőttfilmeket, most az Intercontinental házaiban sem lehet kemény szexet nézni a belső tv-láncon.

hvg.hu Világ

Eltiltották a tanárt, aki tévedésből pornót vetített a diákjainak

Az állásába került a figyelmetlensége annak az 56 éves skóciai tanárnak, aki pornót vetített tévedésből a 13 évnél fiatalabb diákjainak North Lanarkshire-ben. Nem vett észre ugyanis, hogy a gépén futó felnőtt tartalom kikerült a teremben lévő digitális táblára.

hvg.hu Plázs

Elkészült Magyarország szextérképe – Kazincbarcika a pornófőváros

Kazincbarcika a magyar pornófőváros, az itt lakók nézik a legtöbb pornót az interneten – derült ki a legnagyobb hazai szexpartner-kereső oldal legutóbbi felméréséből. Július második felében tetőzik a forgalom, ekkor keressük a legtöbb szextartalmat az interneten, de az év végi ünnepi időszak is kiemelkedő, ha online pornóról van szó. A felmérés érdekessége, hogy Budapest nincs a top tízben.

hvg.hu Gazdaság

És akkor Simicska megleckézteti Orbánékat

Eladták a TV2-őt, de nagyjából senki sem tudja, hogy kinek. Szabad pornót nézni a munkahelyen, Orbán újra internetes adón gondolkodik, van, ahol bevezetnék a szemét nélküli szemétdíjat, kezdődik, vagy inkább folytatódik a földmutyi. Elbuktuk a pálinkaforradalmat. Heti gazdasági összefoglaló.

hvg.hu Gazdaság

Lehet pornót nézni ebédszünet alatt

A Fiat egyik alkalmazottját ki akarták rúgni, mert pornót nézett ebédszünetben, ám az olasz bíróság szerint erre nincs mód, ugyanis az alkalmazott nem vétett semmit.

hvg.hu Kult

Nem lesz több pucér nő a Playboyban

A jövő márciusi lapszám már kihívóan pózoló, de nem meztelen nőkkel jelenik meg. A médiafogyasztási szokások változásával, a pornódömpinggel indokolt lépésre Hugh Hefner lapalapító is rábólintott.

1
5 6 7 8 9
16
Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Elpusztult Meghan Markle kutyája, Guy

Elpusztult Meghan Markle kutyája, Guy

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány

Új kábel kell majd a tévékhez: bemutatkozott a HDMI 2.2, hatalmas előrelépést hoz az új szabvány

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

A címlapról ajánljuk