400 ezer forintért adtak el prostituáltnak két nőt Győrben
A két nőt azzal csalták Győrbe, hogy háztartást kell vezetniük.
A két nőt azzal csalták Győrbe, hogy háztartást kell vezetniük.
Prostitúciós tevékenység köré épült bűnbanda ellen emeltek vádat Siófokon – áll a somogyi főügyészség közleményében.
Sz. Iván tavaly szabadult feltételesen a 13 éves börtönbüntetéséből, a múlt héten viszont kerítés gyanúja miatt a rendőrök előállították. Ha jogerősen elítélik, akkor le kell ülnie a maradék 4,5 évet is.
A 31 éves Ava Karabatic le akarja győzni a jövő évi elnökválasztáson az 51 éves Kolinda Grabar-Kitarovicot.
Lehet-e életfogytiglani börtönbüntetésre ítélni egy 16 éves elkövetőt?
Hogyan hat a gazdasági válság a heroin árfolyamára? Mennyivel olcsóbb most egy rabszolga, mint 170 éve? Miért csempésznek amerikai spermát Kanadába? Látványos eredményeket hoz, amikor a rendőrök mellett a gazdasági szakértők is elkezdik vizsgálni a feketepiacot.
2002-ben azt mondta, 15 éve ismeri és fantasztikusnak tartja, most azt közölte, soha nem voltak barátok és nem is kedvelte. Az Epstein vádalkuját összehozó jelenlegi munkaügyi minisztert is védelmébe vette.
Hogyan hat a gazdasági válság a heroin árfolyamára? Mennyivel olcsóbb most egy rabszolga, mint 170 éve? Miért csempésznek amerikai spermát Kanadába? Látványos eredményeket hoz, amikor a rendőrök mellett a gazdasági szakértők is elkezdik vizsgálni a feketepiacot.
A banda, amely az üzletet vitte, drogokat is árult a kuncsaftoknak.
A két férfi és egy nő ellen emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök.
Megvásárolták vagy toborozták a nőket, majd Bécsben és Dunaújvárosban árulták őket.
Több hónapnyi nyomozás után emeltek vádat a rendőrök Robert Kraft és további 25 ember ellen.
Az utcán már senki sem ácsorog, de netes bejelentkezéssel még fogadnak vendégeket a prostituáltak.
Három embert tartóztattak le a rendőrök, egy társuk még szökésben van.
A lányokat házassági ígérettel, fenyegetéssel vették rá a prostitúcióra.
A kerítői pontosan tudták, hány éves, és azt is, hogy iskolába jár.
A férfi veréssel félemlítette meg a nőket, majd külföldön prostituáltként dolgoztatta őket.
A férfi ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.