#reform

Deák Dániel producer a filmszakma elszámoltatásáról: Lehet, hogy sok minden jogszerű volt, csak éppen erkölcstelen vagy rossz ízlésű

„Évek óta rettegek, hogy elfogynak a tehetségek, mert nincs épeszű magyarázat arra, hogyan tudnak ezek a filmek elkészülni” – mondja Deák Dániel, a május 28-án kezdődő 14. Friss Hús rövidfilmfesztivál alapítója és igazgatója. Deák, aki a Filmreform2026 javaslatcsomagot összeállító szakemberek egyike, azt mondja, a magyar filmszakmának meg kellene néznie, hol gyarmatosítja magát, amikor itt forgó külföldi produkciókról van szó. A támogatások felhasználását pedig egészen 2004-ig visszamenően vizsgálná.



Fideszes polgármesterek ellenzékben: Dobjuk ki a jelenlegi rendszert!

A Tisza Párt visszaadná az önkormányzatoknak a korábban elvont hatásköröket, intézményeket és forrásokat, orvosolnák azokat a problémákat, amiket a településvezetők régóta sorolnak. Fideszes polgármestereket kérdeztünk a várható reformokról, kiderült, ők is egyetértenek a hozzájárulási adó módosításával, az önkormányzati rendszer átalakításától pedig nagyobb önállóságot remélnek.



Elsumákolt reformok, foltozgatás a nyugdíjrendszer mérlege a Fidesz-kormány idején

A nyugdíjkorhatár emelése, a járulékfizetés növelése, a Nők 40 szigorítása – egyebek mellett e javaslatok szerepelnek az OECD-nek a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára tett javaslataiban, amelyeket a kormány felkérésére készített el, de fiókban maradtak. Magyar Péter is erre a tervre utalhatott március 15-én – valójában Orbánhoz hasonlóan ő is beérné apró korrekciókkal a kivéreztetett rendszerben.







Ukrajna túlélése függ attól, képes lesz-e túllépni önmagán

Ha Ukrajna a jövőben is számítani akar a Nyugat támogatására, akkor a korrupció elleni harc miatt reformokat kell végrehajtania. Kijevnek mindeközben számolnia kell azokkal az erőkkel, akik mindezt szabotálni akarják majd – közéjük tartoznak a hatalmukat féltő oligarchák is. Nem lesz könnyű menet, mivel a reformok előbb-utóbb az ukrán titkosszolgálatot is elérik.





Százezernél is többen tüntetnek Jeruzsálemben, összecsapásokra számít az izraeli rendőrség

Tizenkét hete tüntetnek Izraelben a hatalomba decemberben visszatérő Benjamin Netanjahu igazságügyi reformja ellen. A jobboldali politikus ellen az elnök és saját védelmi minisztere is felemelte szavát – utóbbit Netanjahu fel is mentette. Vasárnap este óta Izraelben országszerte tüntetnek, csak Jeruzsálemben jelenleg 115 ezer ember van kint az utcákon. Netanjahunak végül hétfő délutánra sikerült megállapodnia saját koalíciós partnereivel: elhalasztják az igazságügyi törvény reformját.




Önnek mindegy lenne, melyik orvos kezeli, ha gyorsabban kapna ellátást?

Fontos és sürgős változásokat vezetne be a Belügyminisztérium az egészségügyben. A társadalmi egyeztetés is elmaradt. A Magyar Orvosi Kamara szerint ez így életveszélyes. Megnéztük, hogy az eddig nyilvánosságra került tervek alapján a beteg számára hogyan változna az ellátás, mik a javaslat pozitívumai, illetve negatívumai.


Amíg politikai kockázatot jelent az egészségügy, addig itt nem lesz reform, csak tűzoltás

Elkezdődött az ágazati stratégiai tervek kialakítása a Belügyminisztériumhoz került egészségügyi államtitkárságon, de nagy reformokra továbbra sem lehet számítani. Szakértők szerint az Orbán-kormánynak hiába volt rá 12 éve, továbbra is csak a politikai kockázatok csökkentését tartja szem előtt: a szakdolgozói munkaerőhiányt kezelik majd, de jelentős többletforrásokra nem számíthat az ágazat. Az Európai Unióban eközben a magyarok költenek a legtöbbet magánorvosokra – hiszen az alapellátásba nem jutnak be.