Kutyát sétáltatni Ladával? Nagykátán ez se kihívás
Újabb furcsa videó a magyar közutakról.
A helyi általános iskolának küldött olyan levelet, amiben arról írt, hogy ne menjenek iskolába a tanulók, mert ott bomba van elrejtve, az épület fel fog robbanni.
A rendőrök a kihallgatáson azt akarták tudni, hogy revíziós célja volt-e a Felvidék szó használatával és vissza akarja-e állítani Nagy-Magyarországot.
A fiú vallomást tett, azt mondta a rendőröknek, hogy nem akart másnap iskolába menni, ezért küldte az e-maileket.
A stáb a fóti filmstúdió átadásán próbált kérdéseket feltenni a miniszterelnöknek, de a helyszínen visszavonták az akkreditációjukat, majd rájuk hívták a rendőröket.
A rendőrség hivatalosan csak annyit jelentett be, hogy egy nő maradványait találták meg a Dee-folyóban, ugyanakkor azt is közölték, hogy az ikrek közül már csak Elizát keresik.
Száz embert igazoltatott a rendőrség az Európa-liga-meccs biztosítása során. A szurkolók összecsaptak a biztonságiakkal, öt embert kellett ellátni, egyiküket kórházban ápolják.
Közülük 13 intézmény budapesti, 31 vidéki.
Az orvos a korábbi asszisztensével együtt szervezte, hogy az amúgy ingyenes vizsgálatokért illegálisan pénzt kapjon.
December elején adatvédelmi incidens miatt tettek bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, miután az egyik budapesti végrehajtói irodából érzékeny adatok kerülhettek ki – értesült a HVG. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást.
A lefoglalt áru feketepiaci értéke eléri a 150 millió forintot.
Az ügyről a HVG számolt be, Polt Péter most Vadai Ágnes kérdésére válaszolva ismerte el, hogy eljárás van folyamatban.
53 ezer forintot zsákmányoltak.
Január negyedik hetében több helyen is trafiztak a rendőrök.
Összesen öt országgyűlési képviselő kapott olyan idézést, amiben téves dátum szerepelt.
Az is baj, hogy nincs elég pszichológus, így nincs aki elbeszélgessen a fiatalokkal, amikor megkerülnek.
A 15 éves fiatal ellen terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Őrizetbe vették.
Tóth Endre, a párt országgyűlési képviselője szerint a rendőrség hivatali visszaélést követett el vele szemben.