Idén nem a Pride-on vonulókat, hanem az ellentüntetőket kordonozzák körbe
Szombaton délután 3-kor kezdődik a Budapest Pride, és ezúttal először nem lesznek kordonok. Ami azt jelenti, hogy bárhol be lehet csatlakozni vagy el lehet hagyni a menetet.
Szombaton délután 3-kor kezdődik a Budapest Pride, és ezúttal először nem lesznek kordonok. Ami azt jelenti, hogy bárhol be lehet csatlakozni vagy el lehet hagyni a menetet.
A Duna makádi szakaszánál megtalált nő is a Hableány utasa volt - erősítette meg szombat hajnalban a rendőrség.
Két zuhanyzó lány vette észre a csempébe rejtett kamerákat.
Az ügyészség mindkettejük letartóztatását indítványozza.
A 21 éves moldovai férfi a kórházba szállítás közben vesztette életét.
A baleset miatt teljes szélességében lezárták az M3-as Vásárosnamény felé vezető szakaszát.
A Belügyminisztérium épületénél akart demonstrálni a Mi Hazánk, a rendőrség azonban nem engedélyezte a megmozdulást. Más ellentüntetések kaptak engedélyt, de a felvonulókat idén nem fogják körbekordonozni.
Felhívta a segélyhívó számot, amikor anyja rosszul lett, és végül sikerült kideríteni azt is, hol lakik.
A Sugovica folyóból húzta ki a készenléti rendőr a kislányt és a kisfiút.
Az egyik a barátnője volt, a másik a lány ismerőse, aki a segítségére sietett.
Az ózdi férfit a Pest megyei rendőrök felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai kedd este Ócsán fogták el.
A szentendrei rendőrök a lakosság segítségét kérik egy budakalászi strandon elkövetett garázdaság ügyében.
Az állat a fején és a mellkasán harapta meg a gyereket.
A hatóság lezárta az 1996-os ügy vizsgálatát, a nyomozás anyagát pedig átadta az ügyészségnek.
Két férfi egymástól függetlenül áltábornokként verte át az embereket. Egyikük azt is állította magáról, hogy ő a Világbank alelnöke.
Zavargásokká fajult a kiadatási törvény miatt kitört tüntetéssorozat Hongkongban. Félmillióan békésen tüntettek, egy pár száz fős csoport viszont elfoglalta a parlamentet, végül könnygázzal zavarták ki őket.