"Meg fogunk halni" – füst és pánik egy Ryanair-gépen
Pár perccel a felszállás után sűrű füst öntötte el az utasteret egy Bukarestből induló Ryanair-repülőn. A fedélzeten pillanatok alatt pánik tört ki.
Pár perccel a felszállás után sűrű füst öntötte el az utasteret egy Bukarestből induló Ryanair-repülőn. A fedélzeten pillanatok alatt pánik tört ki.
hvg.hu
Újabb dokumentumokat adott át a Boeing az amerikai hatóságnak, amelyben a cég dolgozóinak levelezése is megtalálható. Kiderült, volt, hogy a munkavállalók megalázó módon beszéltek az egyik légitársaságtól, aki segítséget kért tőlük a 737 MAX-okhoz.
hvg.hu
Nem tudott leszállni az etióp légitársaság Boeing 737-700-as repülőgépe az eredetileg célba vett repülőtéren, miután egy sáskaraj keresztezte az útjukat.
hvg.hu
Nyilvánosságra hozott a Boeing repülőgépgyártó vállalat több száz olyan belső üzenetet, amelyben a cég alkalmazottai élesen bírálják a két súlyos katasztrófa miatt a forgalomból világszerte kivont 737 MAX típusú gép fejlesztését.
MTI
MTI
hvg.hu
Biztosak benne, hogy más oka volt a légikatasztrófának.
MTI
A magyar légitársaság Dubajba közlekedő gépei Szaúd-Arábia felől közelítik meg az országot.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Ukraine International Airlines repülőgépének vélhetően műszaki hibája volt.
MTI
MTI
hvg.hu
A tervek szerint 2021-ben szállhat fel először az X-59-es, a NASA és a Lockheed Martin közös fejlesztésű repülőgépe.
hvg.hu
Őrjöngő orosz utast kellett megfékezni a novoszibirszki járaton. A rendőrségen kötött ki. Videó is készült az esetről.
hvg.hu
Magyarország legnagyobb karácsonyfája látható a virtuális radarok képernyőjén a Magnus Aircraft pilótáinak hála. A fa törzse Pécsnél kezdődik, a csúcsa (majdnem) Siófokig ér.
hvg.hu
A pécsi repülőgépgyár a jövő év elejétől teljes kapacitással üzemel, és már megrendelték az első száz darabot a létesítményben készülő típusok egyikéből – közölte a Pécs-Pogányban korábban összeszerelő üzemet és kompozitgyárat építő, magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt.
MTI
Furcsa baleset történt vasárnap délután az amerikai Delta Air Lines légitársaság 405-ös járatával.
hvg.hu
A Super Guppy 26 tonnányi rakomány megmozgatására képes, a "bepakoláshoz" a törzs közepén kell kinyitni a rakteret. Ezt használta a NASA az Orion szállítására.
hvg.hu
A gép parancsnokának hibája és tájékozódási zavara miatt zuhant le a FlyDubai légitársaság Boeing 737-800-asa 2016. március 19-én az oroszországi Rosztov-na-Donuban.
MTI
A Dash 8 típusú repülő már a leszállást tervezte, amikor heves viharba került Zambiában. A ZS-DHF lajstromjelű járat számos sérülést szenvedett.
hvg.hu
Nem sokkal a felszállás után meghibásodott egy Boeing 777-es egyik hajtóműve. Az utasok rázkódásról, robbanásokról és nagy lángcsóvákról számoltak be. Az esetről videó is készült.
hvg.hu
Az incidensben szerencsére senki sem sérült meg.
hvg.hu
Nem sokon múlt, hogy az Emirates egyik utasszállítóját villámcsapás érje Új-Zélandon.
hvg.hu
Egy nappal később viszont a gép már vissza is tért Ukrajnába.
hvg.hu
Egy Boeing 747-es körvonalait "véste fel" az égre, pontosabban a radarra az El Al társaság ugyanilyen repülője, hogy ezzel mondjon búcsút a teljes flottának.
hvg.hu