Nagyon gyorsan fejlődik az SMA betegségben szenvedő Levente
Ő volt a második kisgyerek, aki megkapta a 700 millió forintba kerülő Zolgensma nevű gyógyszert.
Ő volt a második kisgyerek, aki megkapta a 700 millió forintba kerülő Zolgensma nevű gyógyszert.
hvg.hu
A Jahn Ferenc Kórház úgy reagált, most tudnak vizsgálatokat végezni, de csak pár hétre elég tesztcsíkot kaptak.
hvg.hu
A négy versenyző egy-egy duett produkcióval és egy-egy egyéni dallal bizonyíthatott. Csak három maradhatott.
hvg.hu
Továbbra is rengeteg helyen okoz gondot a hó és a jég.
hvg.hu
A posta szerint vannak olyan utcák Kecskeméten, ahova a kézbesítők nem mernek bemenni.
hvg.hu
A kutyák elhanyagoltak voltak, évek óta nem kaptak oltást.
hvg.hu
Két éve verte meg a polgármester és három rokona a falu kocsmárosát, most született ítélet az ügyben.
hvg.hu
Sok iskolában hónapok óta nem találnak takarítót, így maguknak kell megoldani a problémát.
hvg.hu
A petíciót elindító gyógypedagógus szerint valóságos roham indult a kérelmekért.
hvg.hu
Bagdi Enikő és Burai Renátó számára véget ért a tehetségkutató.
hvg.hu
Csokit evett, ezért kellett leszállnia egy utasnak a villamosról Budapesten, de előtte még jókora balhé kerekedett.
hvg.hu
Az eddigi másfél millió helyett így három millió forintot kaphatna a legfőbb bírói testület vezetője.
hvg.hu
Négy magyar űrhajóst fognak kiképezni, közülük egy mehet a nemzetközi űrállomásra.
hvg.hu
Kényszerítés miatt is elítélték a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját a Fehérvári Törvényszéken.
hvg.hu
Várhatóan nem lesz drágább a hal, mint tavaly.
hvg.hu
Nagyobb lesz a fogyasztás, közben a kiskereskedelemben egyre nő a munkaerőhiány.
hvg.hu
Az utolsó csapat is távozott a műsorból, és már egyetlen nő maradt csak a versenyzők között.
hvg.hu