71 ezer forintos segélyt ad a munkanélkülivé váló családoknak Erzsébetváros
Niedermüller Péter polgármester szerint ez is mutatja, hogy amikor a kormány pénzt vesz ki az önkormányzatok zsebéből, akkor azt a rászorulóktól veszi el.
Niedermüller Péter polgármester szerint ez is mutatja, hogy amikor a kormány pénzt vesz ki az önkormányzatok zsebéből, akkor azt a rászorulóktól veszi el.
Pikó András a Facebookon ismertette, ki kaphatja meg a legfeljebb 50 ezer forintos támogatást.
Magyarország 16 millió eurós fejlesztési segélyprogramot valósít meg Ugandában – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
A brazil elnök tagadta, hogy visszautasította volna a segítséget, de mindenképpen azt várja a francia elnöktől, hogy vonja vissza a sértő megjegyzéseit.
Eredetileg általában a menekülteket kibocsátó országokat segítette volna a kabinet, aztán ebből az üldözött keresztények támogatása maradt, de befogadásról az ő esetükben sem nagyon van szó.
Hamarosan 300 tonna gyógyszersegély érkezik Oroszországból Venezuelába.
A venezuelai ellenzék első embere közölte, hogy csapatának sikerült bejuttatnia az országba az első segélyszállítmányt, amelyet már át is adtak orvosoknak.
Nehéz fizikai munkára küldtek egy férfit, miután a rokkantsági felülvizsgálaton erre egyszerre alkalmasnak találták. Egy utcai támadásban megrokkant nőnek pedig hitelt kellett felvennie, hogy átvészelje a járadékának lecsökkentését. Az Alkotmánybíróság a rokkantellátásokról szóló törvény újragondolására kötelezte a parlamentet, de a megalázó tortúrákon átesettek nem sok jót várnak ettől.
Az átalakítás vesztesei viszont a rosszabb helyzetben lévő járások voltak.
A szociológus szerint mindenki szorong az országban. „Még a hatalmon lévők is. Félnek nyilatkozni, mert tudják, hogy elég egyetlen rossz szó, és elvesztik az állásukat, körön kívül találják magukat. A félelmük egyáltalán nem megalapozatlan. Kegyvesztések sorának vagyunk tanúi.”
A fideszes kihívó által legyőzött korábbi pásztói polgármester, Dömsödi Gábor nem nyugszik bele a vereségbe. 106 szavazattal kapott ki.
A válságok és konfliktusok sújtotta területeken élő 8 millió lány tanulását segítenék a G7-ek.