Megerősítették a FIFA megkárosításával vádolt Blatter és Platini felmentését
A két sportvezető végig tagadta a vádakat.
A két sportvezető végig tagadta a vádakat.
MTI
A közmédia kommentátora is elmondta véleményét a Szoboszlai–Arda Güler csörtéről.
Nagy munka vár Rossira, hogy összeszedje a válogatottat a világbajnoki-selejtezőre. De hogyan viszonyul mindez Orbán Viktor párhuzamos valóságához?
Ez biztosan nem egy szép barátság kezdete.
Június közepéig kell elkészülnie a kivitelezőnek a Hungaroring felújításának második ütemével, amelynek során a főépületet és a főtribünt építették újjá. A változás tényleg rendkívül látványos, lassacskán eltűnik minden, ami retró.
Tavaly a klubnak 5,7, a mögötte álló alapítványnak pedig 8,8 milliárd forint bevétele volt – utóbbi szinte kizárólag vissza nem térítendő támogatás, amelynek nagyobbik része közvetlenül az államtól érkezett.
HVG
Szoboszlai Dominik a törökök elleni vereség után arról beszélt, hogy a szerencséért tenni kell, ezt a magyar válogatott az elmúlt években többször is bebizonyította.
HVG
Arda Güler és Szoboszlai Dominik már a mérkőzésen is összeszólalkozott, a magyar válogatott csapatkapitánya még a mérkőzés után is üzent a Real Madrid török focistájának.
HVG
Portugália legyőzte Dániát a Nemzetek Ligája negyeddöntőjében, így ők lesznek ott a magyar válogatott csoportjában a 2026-os világbajnokság selejtezőjében.
HVG
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el Törökország ellen a magyar válogatott.
Arról is beszélt például, hogy sok jó dolog történt 2010 óta a magyar futballban, de a legnagyobb dolognak azt tartja, amikor a magyar gyerekek kifütyülték a letérdelő angol focistákat.
Ha nem törlik az eredményeiket, akkor Leclerc az ötödik, Hamilton a hatodik, Gasly pedig a 11. helyen végzett volna a hivatalos összesítésben.
MTI
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint fontos lesz, hogy megtalálja a magyar labdarúgó-válogatott az egyensúlyt támadás és védekezés között a törökök elleni Nemzetek Ligája osztályozó vasárnapi visszavágóján, hogy ledolgozza kétgólos hátrányát.
MTI
A döntő előtt nem érezte magát teljesen jól - nyilatkozta.
MTI
A McLaren ausztrál pilótája élete első pole pozícióját szerezte meg.
hvg.hu
A hétszeres világbajnok első helyről indult a kínai sprintfutamon, és meg is nyerte a 19 körös versenyt.
hvg.hu
Portré a gyönyörű játékot legszebben játszó zseniről, a ma 45 éves Ronaldinhóról.
Még csak huszonöt éves, de máris kacskaringós pályát tudhat maga mögött Schäfer András, a magyar válogatott és a Union Berlin futballistája, aki őszintén beszélt arról, hogyan alakult a motivációja három lábtörés, a két évig egyetlen dicséretet sem mondó edző, vagy éppen egy országos hírnevet jelentő gól hatására. Itt a HVG új podcastja, a Penge, mentális erőnléti edzés Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással.
HVG
Enyingi Patriknak nem jött össze a döntő, az Európa-bajnok Molnár Attila viszont éremért futhat.
MTI