Úgy tűnik, megoldódik az ökölvívás sorsa az olimpián
Már csak egy lépés választja el a sportágat attól, hogy bekerüljön a következő olimpia programjába.
Már csak egy lépés választja el a sportágat attól, hogy bekerüljön a következő olimpia programjába.
hvg.hu
Szujó Zoltán szerint harc dúl az autósporton belül, a Magyar Gyorsulási Szövetség pedig valójában nem szövetség, csak egyesület.
Nagy Antalnak hamarosan megszületik a negyedik gyermeke.
hvg.hu
Eldőlt az Angol Ligakupa sorsa.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A McLaren ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, ami a versenyképességet illeti, még akkor is, ha Oscar Piastrin kifogott az eső, Lando Norris győzelméhez pedig a szerencse is kellett. A melbourne-i pálya alaposan megdolgozta az újoncokat – kivéve Andrea Kimi Antonellit.
Ragyogó hónap volt a csapat számára és számomra is - idézték a szurkolói szavazás magyar győztesét.
MTI
Tizenöt év alatt semmivel nem lettek többen a rendszeresen sportoló magyarok, hiába költött rengeteg pénzt élsportra az állam. A felnőttek több mint fele soha nem sportol, közel ötöde pedig semmilyen más testmozgást sem végez. Akik sportolnak, azok közül feltűnően sokan csak kényszerből vagy félelemből teszik ezt, nem pedig élvezetből.
Hazai pályán gála egy világoskék-fehér csapat ellen, Beckham-szobor és még Rashford is Manchesterben marad 2030-ig.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
MTI
Korán vezetést szerzett a lila-fehér csapat, aztán totálisan összeomlott.
A 32 éves támadó februárban tíz gólból vette ki a részét a listavezető Liverpoolban.
HVG
Évek óta az egyik legkiszámíthatatlanabb, legszorosabb Forma–1-es világbajnoki versenynek ígérkezik az idei, pedig már a tavalyira sem lehetett panaszunk. A tesztek alapján nemcsak a mezőny élén lesz nagy tülekedés, hanem a középcsapatok között is. A várható izgalmakhoz pedig csak hozzátesz, hogy egyfajta őrségváltásnak is tanúi lehetünk: idén hat újonc debütál, és a mezőny csaknem fele, kilenc pilóta 25 év alatti. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy Lewis Hamilton beül egy Ferrariba.
Az Atlético még volt kapusának, Thibaut Courtois-nak is visszaszólt.
hvg.hu
Trent Alexander-Arnold kedden, a PSG ellen sérült meg.
hvg.hu
A Tisza Párt február közepén tartott konferenciáján felszólaló Kulcsár szerint azért Schmidt Ádám a sportért felelős államtitkár, mert a Fideszben nem találtak nála jobbat, az állami sportvezetést pedig stratégia nélkülinek tartja.
Komoly felháborodást váltott ki az Atletico Madrid szurkolóiból, hogy a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a büntetőpárbajnál a játékvezető érvénytelenítette Julian Alvarez találatát. Szurkolók és néhány újság is egy rejtélyes chipről beszél, amely érzékelte a szabálytalanságot. Az UEFA szerint nem ez történt.
HVG
Kialakult a legjobb nyolc mezőnye.
A norvég csapat edzőjét és felszerelés-menedzserét már korábban eltiltották a munkavégzéstől, mert szabálytalanul alakították át a versenyzők ruháit.
A hét embert azzal vádolják, hogy a gondatlanságuk miatt hunyt el az argentin klasszis. Ha bűnösnek találják őket, 8 és 25 év közötti hosszúságú börtönbüntetésre számíthatnak.