Megszólalt a Suzuki a kirúgott szakszervezeti vezető ügyében
A kirúgott vezetőt munkájának minőségére hivatkozva bocsátották el, az érintett azonban azt mondja, arra soha nem volt panasz.
A kirúgott vezetőt munkájának minőségére hivatkozva bocsátották el, az érintett azonban azt mondja, arra soha nem volt panasz.
Az ottani szakszervezet közlése szerint a hatvani Robert Bosch az összes főbb pontban engedett, így a fizikai dolgozóknak egységesen nyújtott, jelentős béremelés is teljesült.
A buszvezetők és a szerelők is tömegével váltanak szakmát, ezért keveslik az idénre tervezett 5 százalékos béremelést. Ha marad az ütem, szerintük veszélybe kerülhet a szolgáltatás ellátása.
Ahogy romlik az orosz polgárok életszínvonala, az ismert ellenzéki blogger, Alekszej Navalnij egy országos független szakszervezet létrehozásával igyekszik maga mögé állítani az elégedetlen milliókat.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a törvény sérti a vonatkozó uniós irányelvet.
A német IG Metall szakszervezet építkezésbe kezdett Magyarországon, és a Vasassal közösen irodát hozott létre Győrött és Kecskeméten. A kétmilliónál több munkavállalót tömörítő szervezet azért küzd, hogy az autógyártásban határokon átívelően nőjenek a juttatások. Wolfgang Lemb hangsúlyozza, hogy nem a német és kelet-európai telephelyek egymás elleni versenyéről van szó, hanem a munkavállalók közötti szolidaritásról. Azt tapasztalják, hogy a nagy német cégek "nem fájlalnák", ha nem lennének jelen Magyarországon.
Bár a januári tüntetések még az egész országot átszövő sztrájk meghirdetésének jegyében zajlottak, mára kiderült, csak a dolgozók maximum hamrada venne részt egy munkabeszüntetésben.
A belföldi turizmus minden korábbi rekordot megdöntött 2018-ban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a tavalyi év első 11 hónapjában a hazai szálláshelyek árbevétele 10 százalékkal nőtt, és a vendégéjszakák száma is történelmi rekordot ért el.
Szerintük nem csak az audis dolgozók számára, hanem a mindenkori magyar sztrájkolóknak is sorsdöntő lesz a mostani munkabeszüntetés eredménye.
A csütörtök reggel hat órakor elkezdődött egyhetes sztrájk ellenére folytatódnak a bértárgyalások az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) között – közölte az MTI megkeresésére a vállalat kommunikációs osztálya csütörtökön.
Nyilatkozatban fordultak a kormányhoz a Magyar Tudományos Akadémia dolgozói.
Egyhetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete.
A cég vezetése és a szakszervezetek már hónapok óta tárgyalnak.
Félpályás lezárással demonstráltak a túlóratörvény ellen.
Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság már létrejött, a Liga is kész a tárgyalásra, a Munkástanácsok azonban egyelőre nem. Egyre közelebb a központi sztrájkbizottság létrejötte.
A közszféra szakszervezetei délelőtt döntenek arról, milyen formában csatlakoznak az országos sztrájkbizottsághoz.
A múlt héten átadott négypontos petícióra válaszoltak most.
Sokan féltik az állásukat, vagy tilos sztrájkolniuk, de a szakszervezeti elnök így is több százezer tiltakozót vár.
A szakszervezetek és a cégek dolga megegyezni a túlórákról és a bérekről, a kormány ebből kimaradna – üzente Varga Mihály.