Több juttatást adna, de bérfejlesztésre még mindig nem nyitott a Magyar Posta
A szakszervezetek csak az alapbér emelését fogadnák el. Egyszeri juttatásokra viszont már majdnem annyit szán a Posta vezetése, mint amibe a béremelés kerülne.
A szakszervezetek csak az alapbér emelését fogadnák el. Egyszeri juttatásokra viszont már majdnem annyit szán a Posta vezetése, mint amibe a béremelés kerülne.
A Magyar Posta vezetősége és a szakszervezetek közötti hétfői bértárgyalás sem vezetett eredményre.
A dolgozói érdekképviseletek szerint sokakat küldtek részmunkaidőre, kevesebb pótlékkal, és több helyen a bérmegállapodás életbe lépését is elhalasztották.
Jogi útra terelné az egyik szakszervezet a bérvitát az Dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt.-nél. A hangulat most különösen forró az acélgyár környékén, ugyanis a szakszervezetek szerint burkolt leépítések is zajlanak a cégnél. A vállalat egyelőre hallgat.
Hét éve nem sérültek olyan gyakran a munkavállalói jogok, mint 2020-ban, a helyzet pedig már a koronavírus okozta válság előtt is romlott.
Az iskolarendőrség drága látszatmegoldás, a megfélemlítés eszköze és nem a megelőzésé a Pedagógusok Szakszervezete szerint.
A világ legtöbb sportolója tehetetlenül figyeli, mikor engedik újra versenyezni, ám vannak sportágak és ligák, ahol a játékosok szava dönt. Azt elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy sztárfocista sztrájkkal fenyegessen, miközben amerikai sportoknál már teljes bajnokság is elmaradt, mert a játékosoknak nem tetszett a liga pénzügyi terve. Mit tudnak ott, ahol igazán erős a sportolói szakszervezet?
Több száz nemi erőszak és a szexuális zaklatás történt az elmúlt években világszerte az étteremlánc üzleteiben – állítja egy szakszervezeti szövetség. A vállalat szerint ki fogják vizsgálni őket.
Egy Veszprém melletti gépgyártó üzem döntött úgy, hogy a csökkenő megrendeléseket más országokban működő egységeiben folytatja, a nemesvámosi gyárat bezárják.
Szeretnék, ha Orbán ígérete meg is valósulna, és követelik a béren kívüli juttatások adókedvezményeinek visszaállítását.
A szociális ágazat dolgozói március eleje óta ostromolják a kormányt, hogy gondoskodjon a védőfelszerelésekről az intézményekben, ellenkező esetben katasztrófák történnek. Jelenleg az idősotthonokban a legelterjedtebb a koronavírus járvány, az idős áldozatok mellett a nővérek körében is 15-20 százalékos a fertőzöttség.
A szakszervezetek azt szeretnék, ha a veszélyhelyzet végéig nem tárgyalná a parlament a közalkalmazottak jogállásáról szóló, váratlanul bejelentett módosítást.
A szakszervezet mindössze a hosszú hétvégét kapta a törvénymódosító javaslat véleményezésére.
Olyan könnyítéseket kérnek a munkaadók a kormánytól, amellyel a szakszervezetek szerint egyszerűen a dolgozókat kizsigerelve próbálják túlélni a válságot.
Gazdaságvédelem nem képzelhető el dolgozóvédelem nélkül – olvasható ki több szakszervezeti konföderáció közös állásfoglalásából.
Két alkalommal, összesen 3,8 milliárd forint értékben növeli dolgozói fizetését a brit cég.
A pedagógusok útban az Emmi felé elmondták, hogy mit gondolnak az új NAT-ról.
Nem boltzárról van szó, azt szeretnék, ha rövidebb ideig lennének nyitva.
Noha péntek éjfélkor véget ért a Lufthansa légiutas-kísérőinek 48 órás sztrájkja, szombaton még több járattörlésre és késésre kell számítaniuk az utasoknak - közölte a légitársaság szóvivője.
Enélkül a visegrádi országok legalacsonyabb minimálbére lehet a magyar.