Lassúsága és szakszerűtlensége miatt többször is figyelmeztették Szerbiában a Budapest–Belgrád-vasútvonal kínai kivitelezőjét
A korábbi szerb építésiminiszter-helyettes szerint a vállalat a biztonsági előírásokat sem mindig tartotta be.
A korábbi szerb építésiminiszter-helyettes szerint a vállalat a biztonsági előírásokat sem mindig tartotta be.
HVG
A tiltakozók a szerbiai alkotmánybíróság épülete elé vonultak, ahol 15 perces néma csenddel emlékeztek meg az újvidéki pályaudvaron történt tragédia 15 áldozatáról.
MTI
A NIS azért került szankciós listára, mert több mint 56 százalékban orosz tulajdonban van.
HVG
Stevan Bakić polgármester a tüntető szabadkai diákokat szerencsétlen gazembernek nevezte, két szabadkai felsőoktatási intézmény vezetőjét bitangnak, ráadásként pedig szerb hősként aposztrofálta Slobodan Miloševićet, akit szerinte nem lett volna szabad kiadni a hágai bíróságnak. Szeretettel a Vajdaságból című sorozatunk legfrissebb írása.
Kókai Péter
Románia schengeni csatlakozásának örült így az államfő. A Telex jelzését megköszönték – csak azt sikerült elfelejteniük közben, hogy a portál valójában kérdezett is tőlük.
hvg.hu
Egy nap csúszással és egy komoly hibával sikerült megemlékezni Románia és Bulgária csatlakozásáról.
HVG
A vádiratban az összes vádlott előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kérik, illetve azt javasolják, hogy azok is kerüljenek előzetes letartóztatásba, akik jelenleg szabad lábon vannak, mint például Goran Vesic volt építésügyi miniszter.
MTI
Vannak, akiknél a fűtés és a vízellátásban is voltak fennakadások a megsérült vezetékek miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Szeretnék, ha politikától mentesen vizsgálnák ki az újvidéki vasútállomáson történt tragédiát.
MTI
MTI
hvg.hu
A Szerb Lista nem ismeri el Koszovó függetlenségét.
HVG
Ezúttal a diákok és az őket támogató felnőttek lázadtak fel Szerbiában. Az egyetemisták és a középiskolai felsős diákok hetek óta követelik, hogy a hatóságok büntessék meg a november elsejei, 15 halálos áldozattal járó újvidéki pályaudvaromlás valódi felelőseit , és ne a „kishalakkal” vitessék el a balhét. A tiltakozó akció legnagyobb tüntetését vasárnap rendezték meg Belgrádban, és már nemcsak az újvidéki katasztrófa felelőseinek megbüntetését követelték, hanem az egész szerb kormány és az államfő, Alekszandar Vucsics lemondását is. A tüntetők mellett áll Novak Djokovic is.
Mezőgazdasági termelők, színészek, középiskolás diákok és civilek csatlakoztak vasárnap az egyetemi hallgatók tiltakozásához. A szerb főváros főbb csomópontjain két órán át nem lehetett közlekedni.
MTI
A vajdasági magyar intézményeket is felszólították a csatlakozásra.
HVG
Kuriózumnak számít Európában, hogy egy nagyvárosban ingyenes legyen a tömegközlekedés.
hvg.hu
Vucsics elnök szerint az ellenőrök az összes állomást átvizsgálják.
HVG
Az Amnesty International jelentése szerint a szerb hatóságok a szoftverrel könnyedén megszerezhettek érzékeny személyes adatokat a célpontok telefonjairól, amelyek mikrofonjait és kameráit akár távolról is be tudták kapcsolni. Mindez mindössze három évvel a Pegasus-ügy kirobbanása után látott napvilágot.
hvg.hu
Szankciókat vezet be néhány napon belül a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen az Egyesült Államok a több mint 50 százalékos orosz tulajdonjog miatt - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök péntek késő esti televíziós interjújában.
MTI
MTI
hvg.hu
Az újvidéki vasútállomáson történt, 15 halálos áldozatot követelő épületomlás óta folyamatosan tüntetnek a szerb elnök ellen, aki azt állítja, hogy a demonstrációkat külföldről finanszírozzák.
MTI
Az újvidéki tragédiát követő tüntetések mögött a nyugati hatalmakat sejti Aleksandar Vucic szerb államfő.
HVG
A tüntetők közül hatan megsérültek.
MTI