Vesztésre áll a YouTube az EU elleni harcban
Bár folyamatosan zajlanak a tárgyalások, egyelőre úgy tűnik, a szerzői jogi irányelv a legkevésbé sem "puhult fel", a tartalomszolgáltatókat (például a YouTube-ot) pedig igen nehéz helyzetbe hozza.
Bár folyamatosan zajlanak a tárgyalások, egyelőre úgy tűnik, a szerzői jogi irányelv a legkevésbé sem "puhult fel", a tartalomszolgáltatókat (például a YouTube-ot) pedig igen nehéz helyzetbe hozza.
hvg.hu
Egy arizóniai házaspárnak több mint 12 millió dollárt kell fizetnie, amiért házilagosan üzemeltetett olyan oldalakat, ahol illegálisan lehetett hozzájutni a cég játékaihoz.
hvg.hu
Januárban szavazhatnak az Európai Unió politikusai arról a szerzői jogi irányelvről, ami a szabad internet végét jelentheti Európában. A téma kapcsán ismét megszólalt Susan Wojcicki, a YouTube vezére.
hvg.hu
Az ország több koncerthelyszínén szerveznek eseményeket a fair zenefogyasztás jegyében november 16-án. A Fair Play Nap célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a zenepiac tisztasága közös érdekünk. Az idén a kezdeményezés mellé állt többek között a Wellhello, a Colorstar és a Leander Kills zenekar is. Horváth Péter jogász-közgazdásszal, a kampányt jegyző ProArt– Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatójával beszélgettünk.
L. Horváth Katalin
Szeptemberben szavazták meg az uniós képviselők az új szerzői jogi irányelvet, amely a YouTube-vezér Susan Wojcicki szerint komoly fenyegetést jelent a legnépszerűbb videómegosztóra és a feltöltésekből élő tartalomgyárosokra.
hvg.hu
A jogsértő tartalmakra mutató webhelyeket jelenleg nem tiltják a japán törvények, de van már ötlet, mivel zárnák be a sokak által kihasznált kiskaput.
hvg.hu
A hivatalos jelentés szerint három év alatt mintegy 6000 olyan weboldalt tettek elérhetetlenné Oroszországban, melyek illegális tartalmat talált a hatóság. Az eredményesség kérdéses: miközben úgy tűnik, hogy ártatlan oldalak is áldozatul eshetnek az intézkedéseknek, a filmletöltés továbbra is virágzik.
hvg.hu
Az Európai Parlament képviselői nem sokkal 13 óra előtt megszavazták az új szerzői jogi irányelvet, amely támogatói szerint már nagyon szükséges volt, ellenzői szerint jelen formájában komoly cenzúrát szabadíthat a szabad internetre.
hvg.hu
Döntött az Európai Parlament az új szerzői jogi irányelvről, amely ellenzői szerint komoly cenzúrát szabadíthat a szabad internetre. A szerzői jogok keményebb internetes érvényesítéséért küzdő támogatói viszont úgy vélik, az elsődleges tartalomelőállítók jogos érdeke az, hogy pénzt lássanak műveik bármilyen feldolgozásából. Egy biztos: megváltozik a ma ismert webes rend.
A YouTube igyekszik kiszűrni a feltöltött videók közül a jogvédett (és engedély nélkül használt) tartalmakat. Egy német zeneprofesszor szerint a rendszer akkor is "cenzúráz", amikor nem kellene.
hvg.hu
Szűk többséggel leszavazta a sokak által bírált szerzői jogi szabályozási tervezetet csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülése. A játéknak ezzel azonban nincs vége, az ügy visszakerül további egyeztetésre a testület illetékes szakbizottságához, szeptemberben pedig újra a képviselők elé kerül.
MTI
MTI
hvg.hu
Érthető, hogy az HBO borzongató témájú, a sci-fi és a western elemeit vegyítő Westworld sorozata a mobiljátékok fejlesztőit is megihlette. Kár, hogy – állítólag – lopott tollakkal ékeskedtek. Be is perelték őket.
hvg.hu
Szerzői jogainak megsértése miatt indított eljárást az Új-Zélandon kormányzó, konzervatív Nemzeti Párttal szemben.
MTI
Január 1-jétől szabadon felhasználhatóvá válik minden idők egyik legtöbbet játszott dala, a Happy Birthday to You.
MTI
Presser Gábor, Jeney Zoltán, Zorán, Spiró György és Király Viktor is aláírta az Európai Bizottság vezetőjének címzett nyílt levelet.
MTI
Az énekesnő engedély nélkül használt fel egy 0,23 másodpercig hallható részletet egy másik dalból.
MTI
Egy kutatásból kiderült: 131 szektor hirdetései voltak érintettek a 280 honlap 1400 olyan weblapján, amelyek filmet, e-könyvet, zenét, játékokat és egyéb szoftvereket kínáltak. A hirdetések 54 százaléka olyan magas kockázatú szektorok felületein jelent meg, amelyek felnőtt tartalmakhoz, vírusokhoz vagy egyszerűen csalókhoz kötődtek.
MTI
Csütörtökön szavaz az Európai Parlament arról a szerzői jogi szabályozással foglalkozó jelentésről, amely egyebek mellett megalapozza azt is, hogy szabad lesz-e a jövőben feltölteni középületekről készült nyaralási fotóinkat az internetre. A panorámaszabadság korlátozása pont olyan döntés lenne, amilyenekhez hasonlók miatt az Európai Unióra sokan csak legyintenek, vagy a fejüket fogják.
Kocsis Andrea
Komoly vitába keveredtek a Wikipédia üzemeltetői egy fotóssal, melynek eredményeként a fél világ egy majom fotóját nézegeti. A kép a majomról készült, és a majom is csinálta.
hvg.hu
Pataky Attila szerint a Nemzeti Kulturális Alap szűkmarkúan bánik vele és kollégáival, ráadásul saját pénzükből finanszírozzák őket – írja a Bors.
hvg.hu