hvg.hu:  Mi a Fair Play Nap célja?

Horváth Péter: A Fair Play Nap egy kommunikációs kampány csúcsa, amikor az ország számos pontján a tudatos, legális zenefogyasztásra ösztönözzük a közönséget. A cél, hogy minél többekhez eljusson az egyszerű üzenet: a zenéért fizetnünk kell. Arra hívjuk fel a zeneszeretők figyelmét, hogy ha kalózforrásokat látogatnak, ott hallgatják, onnan töltik le a zenét, akkor a szerzők, az előadók egy fillért sem kapnak a produktumaik után. Tudatosítani szeretnénk a zenehallgatókban, hogy a rajongásukat azzal fejezhetik ki a legjobban, ha anyagi értelemben is megbecsülik a kedvenceiket, tehát olyan, legális csatornákat választanak, amelyek révén az alkotók is részesednek a bevételből. A hanghordozók eladása, a koncertek, a fesztiválok látogatottsága az erkölcsi elismerés mellett anyagi elismeréssel jár: a bevétel megjelenik a művészek büdzséjében. Az egyéb látogatottság, például a Facebook- vagy YouTube-lájkok nem feltétlenül járnak anyagi haszonnal, a kalózfelvételek hallgatása pedig végképp nem. Ismert művészeket kértünk meg, hogy rövid rádió- és videoszpotokban szólítsák meg ezzel kapcsolatban a saját közönségüket.

Horváth Péter

Sin Olivér

hvg.hu: Az üzenet valóban egyszerű, de nem szélmalomharc ez? Jellemzően nem akarunk fizetni azért, amihez ingyen is hozzájutunk. Ráadásul a magyar társadalom alighanem nincs olyan állapotban, hogy a szívén viselné a szellemi tulajdon védelmét, a zenészek anyagi megbecsültségét.

H. P.: Az áttörés nem történik meg egyik napról a másikra, még egyik évről a másikra sem. De az új generációkban ott van a lehetőség. Amikor korábban fesztiválokon, iskolai rendezvényeken zenerajongó fiatalokkal, amatőr DJ-kkel beszélgettünk, nagyon karakteresen fogalmaztak: nem tartották jogosnak, ha bárki is pénzt kér azért, mert felhasználják a zenéjét. De mert a saját munkájukról azt gondolták, hogy értékes, onnan vissza lehetett vezetni, hogy az a zene is érték, amit ők felhasználnak. Néhány mondat után maguk is kimondták, hogy aki értéket teremt, az megérdemli az anyagi és erkölcsi elismerést. Rengeteg tehetséges zenész van Magyarországon, de ahhoz, hogy valaki felemelkedjen a garázszenekar szintjéről, pénz is kell. Ma már bárki létrehozhat otthon is egy stúdiót, rögzítheti, ki is adhatja a zenéjét, de a folyamatba be kell vonnia másokat is, hiszen senki sem polihisztor, és az egyes fázisokban végzett munkát honorálni kell. Annak is van ára, hogy a produktum eljusson a közönséghez. A zenepiac is, a bevételi struktúra is, a zenészek hozzáállása is átalakult az utóbbi években, a friss zenekarok már nem szégyenlősek, tudatosan képviselik az érdekeiket, és elvárják, hogy fizessenek a teljesítményükért.  

hvg.hu: Milyen célt tűzött ki a Fair Play Napot szervező ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért, és milyen eredményeket ért el?

H. P.: A ProArt civil szervezetet 2004-ben alapította öt közös jogkezelő, az Artisjus, amely a magyar zenei és irodalmi szerzőket képviseli, az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület), amely az előadók jogait kezeli az artistáktól a zenészekig, a FilmJUS, amely a magyar filmesek jogkezelője, a HUNGART, amely a magyar vizuális művészek jogait kezeli, valamint a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége, a  MAHASZ. Ezek a szervezetek azért hozták létre a ProArtot, hogy a tagságuk elvárásának megfelelően koordinálja a kalózkodás elleni tevékenységüket. Akkor kezdett itthon is elterjedni a széles sávú internet, ami megváltoztatta a fogyasztói szokásokat. Egyfelől a jogsértések elleni fellépés, a másik oldalról pedig a fogyasztók információkkal történő segítése volt a cél. Magyarországon mind a fizikai, mind az online térben nagy méreteket öltött a kalózkodás.

Bő egy évtizede borzalmas állapotok uralkodtak a piacokon, országszerte több száz négyzetméteren árulták a kalóz audio- és videomásolatokat. Az emberek, ugyanúgy, ahogy mondjuk a sárgarépát, a zenét is előszeretettel szerezték be például a Verseny utcai a piacon. Szinte minden sarkon szerzőijog-sértésekkel találkozhattunk, ráadásul a hatóságok maguktól nem vették észre, nem gondolták úgy, hogy ezzel bármi probléma lenne. Fel kellett rá hívnunk a figyelmüket, érzékenyítenünk kellett őket. Hosszú évek alatt értük el, hogy ne legyintsenek ezekre a törvénysértésekre. Korábban a rendőrség, illetve a Vám- és Pénzügyőrség nyomozott, 2010 óta már csak a NAV járőrei és nyomozói járnak el az ilyen ügyekben, az ügyészség képviseli az állami vádat, és a bíróság hozza meg a büntető ítéleteket.

Persze nem lehet a rengeteg ügy mindegyikében feljelentést tenni. Igyekeztünk úgy súlyozni, hogy a nagy volumenű, látványos ügyekben legyenek sikeresek a hatóságok, mert annak a sajtóban is híre kél, a vásárlókhoz is eljut az információ.  Képzéseket tartottunk nyomozóknak, ügyészeknek, olykor művészeket is meghívtunk. Az egyik jogérvényesítési konferencián például ott volt Caramel, aki első kézből, hitelesen képviselte a zenészek érdekeit. Ez annál is inkább fontos volt, mert a média azt sugallja, hogy egy zenész nem csinál semmit, csak „szórakozik”, miközben dől hozzá a lóvé, három Mercedese és nyolc jachtja van. Miközben a zenészek bizony keményen megdolgoznak a sikerért, és méltán várják el a szerzői, előadói jogaik érvényesítését.

hvg.hu: Mivel lehet a leginkább meggyőzni a fogyasztókat, hogy a digitális tartalmakért is hajlandóak legyenek fizetni?

H.P.: Azzal, ha tudatosítjuk:

mindenképpen fizetünk, vagy direkt módon, a pénzünkkel, vagy indirekt módon, az időnkkel és a figyelmünkkel.

Ha már így vagy úgy, de áldozunk a művészi produktumokra, akkor olyan platformot válasszunk, amely eljuttatja az alkotókhoz a jogos járandóságukat. Könnyű belátni, hogy nincsenek csodák, valamiből fenn kell tartaniuk magukat a portáloknak is. A világméretű ,,ingyenes” szolgáltatások, a Google, a Facebook, a YouTube üzleti modellje úgy működik, hogy a tartalomért indirekt módon fizetünk. Mivel ezek a portálok a reklámbevételekből élnek, az a céljuk, hogy minél nagyobb látogatottságot érjenek el, és a felhasználó minél több percet töltsön az oldalon. A látogató – miközben információkat, illetve védett szerzői műveket keres és talál – a reklámok nézésével-hallgatásával bevételt generál. A kisebb, lokális szolgáltatások is ebből élnek. A bevételükből azonban nagyon kevés jut vissza a művészekhez. A hatalmas tőkével, elképesztő technikai háttérrel bíró globális vállalkozások szinte teljesen lefölözik a piacot. Az aránytalanságot európai, sőt világszinten kell rendezni, az EU-ban el is indultak ilyen folyamatok, de egyelőre nem jutottunk túl a politikai deklarációkon. Még sok évig várat magára az a momentum, amikor valóban pénz jelenik meg az alkotóknál. De a fogyasztók elébe mehetnek ennek.  Addig is ,,szavazhatnak” azzal, hogy tudatosan a legális, a művészek anyagi megbecsülését is biztosító csatornákat választják.

Sin Olivér

hvg.hu: Hová kattintson az, aki a fair play jegyében szeretne zenét hallgatni?

H.P.: Akár a YouTube-ra is, mert nagyrészt jogosított tartalmakat közvetít, de lehetőleg magán az oldalon hallgasson, nézzen zenét, ne töltse le a saját eszközére. Gondoljon arra, hogy ha tárolt verzióban néz zenei videókat, azaz kiiktatja a YouTube-ot, a szolgáltató elesik a reklámbevételtől, következésképp az alkotónak sem keletkezik bevétele. Egyébként a középiskolás korosztály, amely a legnagyobb könnyűzene-fogyasztó, jellemzően nem akarja tárolni a zenét. Ahogy nem kell saját bicikli ahhoz, hogy biciklizzünk a városban, hiszen számos ponton bérelhetünk, a zenét sem kell feltétlenül birtokolni.

Tíz-egynéhány évvel ezelőtt még jóformán csak kalózcsatornákon keresztül lehetett hozzájutni az unikális tartalmakhoz, de ma már – a technikai fejlődés révén is – legális, jó minőségű streamingszolgáltatások, letölthető tartalmak közül lehet választani. Mindez pár száz forintba kerül, tehát a diákok számára is megfizethető.

hvg.hu: Egy átlagosan tájékozott felhasználó nem biztos, hogy felismeri a kalózoldalakat, ahogy a fake news-portálokat sem feltétlenül tudja megkülönböztetni a valódiaktól.

H.P.:  A torrent- és egyéb kalóz oldalakat az jellemzi, hogy a zenei és filmes tartalom minősége akár rendben lehet, de az útról, amelyen keresztül hozzájut a fogyasztó, már korántsem mondható el ugyanez. Többek között onnan lehet felismerni a kalózportálokat, hogy egyetlen nagy masszában jelenik meg mindenféle tartalom, e-könyv, zene, film, szoftverek, játékok, miközben reklámokkal bombázzák a látogatót. Ha minden elérhető egy oldalról, vagy furcsa díjrendszer, árukapcsolás működik, például le kell tölteni valamit, az mindenképpen gyanús. Ilyenkor villogjon egy figyelmeztető piros lámpa, és minél hamarabb hagyjuk ott az oldalt, mert komoly veszélynek tehetjük ki magukat. Ugyanis amikor elkezdünk valamit letölteni, tehát adatáramlás zajlik a saját eszközünk és egy távoli pont között, fontos személyes információkhoz juthatnak illetéktelenek. A digitális közegben könnyen előfordulhat, hogy a világ másik felén egyszer csak valaki visszaél az adatainkkal, és például lebonyolít a nevünkben egy banki tranzakciót.

hvg.hu: A hvg.hu és más hiteles site-ok folyamatosan felhívják a figyelmet a kamuportálokra, és  közzéteszik azok listáját. Nem gondoltak arra, hogy hasonlóképpen segítsenek az eligazodásban?

H.P.: Az egyik nagy nemzetközi szolgáltatóval volt egy másfél évig húzódó tárgyalásunk, ami azt a célt szolgálta volna, hogy legyen egy feketelista, de végül visszavonultak. Egy pozitív listát sokkal könnyebb összeállítani, ezt teszi az Agoratéka.