Családi ereklye: új gazdára vár ez a balatonkenesei kereklámpás Zsiguli
A remek állapotban lévő orosz járgánnyal az elmúlt négy évtizedben kevesebb, mint 40 ezer kilométert tettek meg.
A remek állapotban lévő orosz járgánnyal az elmúlt négy évtizedben kevesebb, mint 40 ezer kilométert tettek meg.
A jó öreg 2107-essel eddig kevesebb, mint 10 ezer kilométert tettek meg. Alaposan meg is kérik az árát.
A tulajdonos 2 millió forintot kér a kiváló állapotnak örvendő nyugati piacos példányért.
A keveset futott kereklámpás régi szovjet járgány mellé még az első tulajdonos tankolási feljegyzései is járnak.
Ha van félmillió forintunk, akkor akár azonnal a miénk lehet ez az időben egészen 1990-ig visszarepítő orosz járgány.
Ezzel a V8-as motorral szerelt nyitott tetős járgánnyal garantáltan az érdeklődés középpontjába lehet kerülni.
Ha az amerikaiak megoldották egy Tesla kilövését az űrbe, akkor most az oroszok is megmutatják, hogy mire képesek.
Erről a szovjet autótípusról nem pont a versenyzés és a megbízhatóság szavak jutnak elsőre eszünkbe. Pedig akár ezek is eszünkbe juthatnának.
A karosszéria alap vonalvezetése semmit sem változott, de az autó eleje és hátulja már egészen 21. századi.
Bár a régi hagyományokkal ellentétben nem csak hátul, hanem mindenhol hajt, vélhetően igen komoly élmény lehet ennek a Ladának a vezetése.
Ha a Mercedes közel 4 évtized után cserélte újra a G-osztályt, akkor tulajdonképpen az UAZ sincs túlságosan elkésve.
A Nivák dakaros szereplésére sokan emlékeznek, az viszont a feledés homályába merült, hogy a 2105-ös is ott volt Afrikában.
Hiába a közel 5 évtizedes szovjet technika, az UAZ-ra a jelek szerint továbbra is sikerül vevőket találni.
2019-ben nincs ennél jobban felszerelt, magasabb árú Lada. Kipróbáltuk, hogy mire képes a gyakorlatban az extrákkal telepakolt, modern külsejű, és a korábbinál tisztább üzeművé tett Vesta Cross SW.
Ezzel az autóval az elmúlt több mint három évtizedben kevesebb mint 5 000 kilométert tettek meg.
A fitneszguru a jelek szerint nemcsak a legújabb autókat szereti, hanem a patinás régi kocsikat is megbecsüli.
Elon Musk még csak 5 esztendős volt, amikor a Ladánál már elkészült az első villanyautó.
A turisták által közkedvelt tengerparti spanyol városban többek közt a benzingőz rajongók is megtalálhatják a számításukat.
A szovjet technika a hirdető szerint gyári állapotnak örvend, így aztán alaposan meg is kérik az árát.
Ennek az apró orosz járgánynak a Ladáktól megszokottnál kettővel kevesebb hengere van. És csak kettő ilyen autó létezik Magyarországon.