Taxisokat ellenőriztek a Szigeten: volt, aki 60 ezer forintért vitt utast a Nyugatitól a fesztiválra
Előfordult olyan is, hogy egy taxis több mint másfél éve lejárt igazolvánnyal szállított utast.
Előfordult olyan is, hogy egy taxis több mint másfél éve lejárt igazolvánnyal szállított utast.
Minden jó és még jobb lesz – nagyjából ez a lényeg.
Eddig a Budapest Közúttal osztották meg a feladatokat.
Az észt hátterű Bolttal nem lesz olyan könnyű dolguk a fővárosi taxisoknak, mint a hét éve elzavart Uberrel.
Emelkedett az alapdíj, a kilométerdíj és a percdíj is.
Ahol az önkormányzatoknak nincs hatáskörük a helyi taxizásban, ott akármikor emelkedhetnek a tarifák az árstop kivezetése miatt megugró üzemanyagárak miatt.
A hatósági tarifák után a tagdíj összege is nőtt, illetve nőni fog a fővárosi társaságoknál.
Emelkednek a tarifák, a közgyűlés megszavazta.
A GVH szerint a nem megfelelő szabályozással társadalmi károk alakulhatnak ki.
Nemcsak az interneten van kevés nyoma a szolgáltatásnak, hanem a fővárosiak zöme sem emlékszik ötven év távlatából a mini taxikra. Nem csoda, hiszen csak négy évig robogtak az utakon Zastaváikkal a légikísérős formaruhákba bújtatott sofőrhölgyek.
A hivatásos taxisok szerint jó darabig nem fognak visszatérni a taxishiénák, sok időbe telik ugyanis, mire a vendéglátás, a turizmus és vele a taxisok magukra találnak a járvány után.
A változtatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte az utasok védelme érdekében.
Az előző szerződés lejárt, hát újat hirdetett az MTVA.
Hosszú ideje fejleszti Lilium Jet nevű légi taxiját a Lilium Aviation, amely egyszerre akár öt embert is el tud vinni. Most már azt is tudni, hogyan fest majd a Jet végleges változata.
Eddig sem volt olcsó taxiba ülni, de most megint tekertek egyet az alapdíjon. Július első napján elindult az online számlázás is.
A volt BKK-vezér szerint a Fővárosi Önkormányzat nem képviseli az utasok érdekeit, csak a taxislobbit szolgálja ki az áremeléssel.
Az alapdíjat, a kilométerdíjat és a várakozási díjat is felemelné a Fővárosi Közgyűlés.