Kiderült, mi okozta a Csendes-óceán fölött látott fura fényeket
Most sem történt semmi szokatlan, de az internet népe persze nem tudta kivárni az ésszerű magyarázatot.
Most sem történt semmi szokatlan, de az internet népe persze nem tudta kivárni az ésszerű magyarázatot.
Az óriási víznyelőt egy rézbánya közelében fedezték fel.
A Cool Dog nevű kiegészítő állítólag nagyon könnyű, az állatokat pedig semmiben sem akadályozza.
Egy vadászgépnél kritikus fontosságú, hogy a katapultülés jól működjön, mert vészhelyzetben csakis általa tud megmenekülni a pilóta. Az egyik típusnál éppen ezzel adódott probléma.
A malajziai űr- és atomenergia-ügynökség a rendőrséggel közösen vizsgálatot indított.
Egy nem túl erős, G1-es geomágneses vihart válthat ki az az esemény, amelyet a központi csillagunk indított be.
Szemmel látható változás állt be a Vatera oldalán a leggyakrabban beírt keresőszavaknál. A változás a cég szerint az új rezsiszabályokra vezethető vissza.
Egy, a rendszert érintő (belső) hiba miatt nem működik most a Google-ben elérhető időzítő. A funkciót rengetegen használják.
Win-win helyzet: mind a felhasználónak, mind a fejlesztőknek jól jöhet, hogy az Apple bővítette az alkalmazások hirdetésének lehetőségét.Az előbbiek az eddiginél több alkalmazást fedezhetnek fel, a fejlesztőket pedig többen megtalálhatják.
Az Európai Űrügynökség munkatársa Lengyelország fölött fotózta le a jelenséget.
Az Apple egy ideje már lehetővé teszi egyes előretelepített alkalmazásának törlését. Persze nem mindegyikét, azonban a lista szépen bővül, és az iOS 16-tal újabb alkalmazásokról is lemondhat, aki akar.
A Google egyre nagyobb konkurenciával néz szembe, mivel több olyan alkalmazás is elérhető már, amikkel élmények gyűjthetők. A keresőcég ezért újít.
Mind a négy, a versenyen induló magyar diákolimpikon éremmel tért haza az idén a horvátországi Varasdon zajlott Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ahol tizenkét ország ötvenkét versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a tanulmányi versenyen.
A Space Perspective megépítette azt a kabint, ami 30 emberrel a fedélzetén emelkedik majd a magasba, egy hatalmas léggömb segítségével.
Második adásához érkezett az MI 2041, A jövőben történt podcast, amiben a műsorvezető Kovács Gergely most arra (is) keresi a választ, élhetünk-e majd örökké, ha a gép már elég okos lesz. De más kérdések is felmerülnek: milyen problémákat okozhat egy algoritmus? Mi az a személyre szabott orvoslás? És hogy jönnek ide a vakcinák?
Egy Hosszú Menetelés-5B egy darabja a hétvégén zuhant vissza, de Kína azt sem volt hajlandó közölni, hol érhet majd földet.
Egy kerékpárnak küllőkkel és kerékaggyal is kell rendelkeznie ahhoz, hogy működjön – gondolnánk naivan. Merthogy ezekre egyáltalán nincs szükség.
Időnként szükség lehet arra, hogy speciális karaktereket tegyünk a szövegünkbe. Ha nem tudjuk, hogy milyen speciális billentyűkombinációval lehet előcsalogatni, segítségünkre lehet az alábbi weboldal.