A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Vajnának köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk, mondta el Rogán Antal kabinetminiszter a producer temetésén.
"A haza szeretete az ő szótárában azt jelentette, hogy megmutassa az egész világnak ezt a magányos, sokszor meg nem értett, nyelvébe és történelmébe zárkózott népet. És ami még ennél is fontosabb: felkeltse a büszkeséget a magyar fiatalokban a saját hazájuk iránt" – hangsúlyozta Rogán Antal a csütörtöki, zártkörű gyászszertartáson elhangzott beszédében, amelyet a Miniszterelnöki Kabinetiroda bocsátott az MTI rendelkezésére. Hozzáfűzte: Andy Vajnától távol állt a hazafias pátosz és hivalkodás, a nemzeti búskomorság. Andy Vajna szerelmes volt Magyarországba, és ez a szerelem egész életében arra ösztönözte, hogy megmaradjon magyarnak Hollywoodban is, és kivárja azt a pillanatot, amikor visszaadhat valamit abból, amit Magyarországtól kapott.
Egy percig sem volt kérdéses számára, hogy azt a tudást, befolyást és kapcsolatrendszert, amelyet egy egész élet munkájával gyűjtött össze, egyszer Magyarország szolgálatába állítsa – emelte ki a miniszter. Rogán Antal szerint bár Andy Vajna sohasem kérkedett vele, az első pillanattól látszott rajta, hogy a magyar filmipar megújítását egész pályafutása egyik legfontosabb produceri munkájaként éli meg. "És ezt az ügyet is sikerre vitte. Amit ígért, teljesítette. Amit vállalt, megvalósította. Neki köszönhető, hogy a magyar film új aranykora köszöntött ránk" – fogalmazott gyászbeszédében Rogán Antal. Kitért arra is: Andy Vajna 1956-ban, tizenkét éves korában hagyta el Magyarországot, egy nehéz sorsú magyar családból indulva hódította meg világot, lett szívós munkája révén világhírű egy olyan a pályán, az amerikai film világában, amelyről mindenki azt gondolja, hogy oda születni kell.
A nem sajtónyílvános temetésen beszédet mondott Arnold Schwarzenegger is, és jelen volt többek közt Orbán Viktor, Kocsis Máté, Török Ferenc, Kern András is.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.