Sikerült lefotózni a Nap soha nem látott részét
Az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondája a Vénusz segítségével került olyan helyzetbe, hogy megpillanthassa a Nap eldugott részét – a déli pólusát.
Az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondája a Vénusz segítségével került olyan helyzetbe, hogy megpillanthassa a Nap eldugott részét – a déli pólusát.
HVG
Francia kutatók vették górcső alá, mikor jelentkezik a nemi szakadék a fiúk és a lányok matematikai teljesítménye között – és mi állhat ennek hátterében. A megállapítások segíthetnek, hogy ezeket a különbségeket a jövőben le lehessen küzdeni az oktatásban.
HVG
Egészen a húgyhólyagig eljutott az az USB-kábel, amellyel egy 21 éves férfi kísérletezett. Végül műteni kellett, hogy ne történjen komolyabb baj.
HVG
A természet érdekes ellentmondása, hogy míg a daganatos megbetegedés kockázata az életkor előrehaladtával növekszik, egy bizonyos kor elérése után már csökkenni kezd. Egy kutatás ennek okára derített fényt.
HVG
A papként szolgáló brit John Forde-ot 1337-ben, nagy nyilvánosság előtt, fényes nappal ölték meg. A felbujtó személyét azonban csak mostanra sikerült felderíteni.
HVG
A Voyager–1 és a Voyager–2 eltérő időpontban lépték át a Naprendszer határának tartott heliopauzát, ami fontos információval szolgált a NASA tudósai számára.
HVG
Amerikai kutatók eddig nem ismert vírusokat, valamint a bennük lévő fehérjéket vizsgálták meg, így a jövőben pontosabb képet kaphatnak arról, miként mérgezi meg a vizeket például az algavirágzás.
HVG
A növényi védekezés új elemét fedezték fel a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, eredményeik alapján lehetőség nyílhat az ellenálló képesség növelésére.
MTI
Műszaki hiba lépett fel, így egyelőre nem tudni, mikor indulhat el az űrbe a második magyar űrhajós.
HVG
Az, hogy az emberi agy messze felülmúlja a hangyákét, és bármilyen élőlényét a bolygón, vitathatatlan. Azonban van olyan, csoportosan végrehajtandó feladat, amelyben az apró kis rovarok jobban teljesítenek az embereknél.
HVG
Talán csak annyi közös van a whiskykben, hogy gabonaerjesztéssel és lepárlással készülnek, azonban a különféle márkájú italok már alig hasonlítanak egymásra. Az igazán hozzáértők már az illatuk alapján is helyesen osztályozzák e nedűket, azonban kiderült, hogy a mesterséges intelligencia még ezen a területen is ügyesebb lehet az embernél.
HVG
Vádat emeltek az Egyesült Államokban két kínai állampolgár ellen azzal a gyanúval, hogy egy veszélyes, akár az agroterrorizmusban fegyverként is alkalmazható gombafajt csempésztek be az ország területére.
MTI
Speciális, allergia elleni lakástextíliákat fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói és a baranyai megyeszékhelyen működő Rovitex Kft. szakemberei.
MTI
A sziklamászás veszélyes sport, igaz, a mászótermekben minimalizálják a kockázatot. Azonban valami más is leselkedik azokra, akik szívesen töltik itt az időt: nagyon veszélyes anyagok kerülhetnek a szervezetükbe egy ártalmatlannak tűnő forrásból.
HVG
Amerikai kutatók számítása szerint legalább 6500 olyan kráter van a Holdon, amelyben van annyi nemesfém, hogy érdemes lenne elkezdeni kibányászni.
HVG
Amerikai kutatók szerint rengeteg olyan szépségápolási termék van, ami valamilyen módon formaldehidet tartalmaz. Márpedig az anyag mérgező és rákkeltő is.
HVG
Akár a Földre veszélyes, de eddig nem azonosított objektumokat is felfedezhet a hamarosan szolgálatba álló Rubin Obszervatórium. Most egy kutatócsoport számszerűsítette, mekkora jelentősége lehet a minden korábbinál jobb teleszkópnak.
HVG
A cél az, hogy ez felkerüljön a betegtájékoztatóra is.
hvg.hu
Az Axiom-4 legénységének kulturális sokszínűségét ünnepli az a plüsshattyú, amit magukkal visznek az űrhajósok.
HVG