#tüntetés
Pintér szerint nem voltak túlzóan erőszakosak a rendőrök a tüntetőkkel szemben
A Belügyminisztérium szerint az Amnesty International egyik vezetője egy másik város tüntetéseit nézi.
MTI
Mára is bepróbálkoztak egy tüntetéssel, de csak pár tucatnyian mentek el
A túlóratörvény megszavazása óta eltelt napokon egy kivételével volt demonstráció, keddre is szerveztek. Ez viszont, úgy tűnik, hamar véget fog érni.
hvg.hu
A tüntető szerint ő csak beesett a rendőrsorfal mögé, erre hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják
Egy CEU-n tanuló külföldi diák szolidaritásból ment ki a szerdai tüntetésre, a rendőrök egy tumultuózus jelent után emelték ki a tömegből és vitték el.
hvg.hu
Biztonságiakat rendelhettek a vidéki Mediaworks-kiadványok épületeihez
A Nyugat.hu szerint a szombathelyi Vas Népéhez már felvettek egy biztonsági őrt, miután a momentumosok be akarták nekik olvasni az 5 pontot.
hvg.hu
Hadházy egy békás termoszért biztosan visszamegy az MTVA-ba
Olyan gyorsan "távozott", hogy nem volt ideje összepakolni.
hvg.hu
Feljelent és demonstrációra készül az MSZP
A közmédia székházában történt események miatt lép a párt.
hvg.hu
Megformázta legóból az MTVA-nál történteket a Kétfarkú
Azt a címet adták neki, hogy "MTVA Sajtófotó, gyerekszoba különdíj".
hvg.hu
Hadházy: Ez már nem egy korrekt rendszer, de az lesz, tudjuk, mit kell tennünk
Hosszú bejegyzésben üzent a tüntetőknek és a kormánynak az MTVA-nál történek után Hadházy Ákos a Facebookon. Azt is elmondta, nem szimulált, amikor a biztonságiak a földre rángatták.
hvg.hu
És eljött a nap, amikor a bukott Sarkozy adna néhány tanácsot Macronnak
Kedden Párizsban és vidéken is az utcákra vonulnak a nyugdíjasok, akik úgy érzik, a nagy pénzügyi válság óta az állam megfeledkezett róluk. A nyugdíjak értéke lényegében be van fagyasztva. Ezért most azt követelik, hogy a bérek növekedésével egyenes arányban nőjön a nyugdíjak vásárlóereje is. Sok más követelésük is van, mert úgy érzik, Macrontól sem sokat kaptak.
Lengyel Miklós
Nem ment el a Fidesz, határozatképtelen lett a nemzetbiztonsági bizottság
A keddi ülés mindössze 11 másodpercig tartott.
hvg.hu
Tüntetőkkel találkozhat Orbán Bécsben
Itthon elkerülte a demonstráló tömeget Orbán Viktor, de Bécsben lehet, hogy találkozik néhánnyal.
hvg.hu
Beindult a net: íme a legfrissebb mémek az MTVA-nál történtekről
Főleg a köztévén viccelődnek a hétfői nap ihlette mémek.
hvg.hu
Bloomberg: Orbán túlságosan elbízta magát
A lap publicistája szerint a magyarok ritkán mozdulnak, de ha egyszer dühösek lesznek, akkor nehéz lenyugtatni őket.
hvg.hu
Pénzeken is terjed a tüntetések fő jelszava – fotó
Bankjegyekre, pénzérmékre írják rá Simicska legendás mondatát.
hvg.hu
BBC-tudósító: Magyarország benne van a hírekben, az emberek kíváncsiak, mi történik
Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója hétfő este is kint volt a tüntetésen, itt kérdeztük arról, hogy mit gondol a tüntetésekről.
hvg.hu
A Ripost a hétfői tüntetésről: Sátán, Hillary Clinton, anarchizmus
A kormánypárti lap megfejtette az igazságot: a tüntetések valójában egy jól kitalált, anarchista receptúra alapján történnek, a háttérben pedig a Sátán is feltűnik.
hvg.hu
Kovács Zoltán szerint nem az átlagemberek, hanem a kétségbeesett ellenzék tüntet Budapesten
Az egyik legnagyobb nemzetközi napilap is terjedelmes cikkben foglalkozik a fővárosi tüntetéssorozattal. Egyik új írásukban Kovács Zoltán kormányszóvivő is megszólal.
hvg.hu
Egy MSZP-s beolvasta az ellenzék öt követelését az Echo Tv-ben
Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja fogta magát és a papírját, magával vitte azt az Echo Tv-be, és felolvasta az öt pontot.
T. R.
Egy 20 éves fiatalt előállítottak a hétfői tüntetésen
A rendőrségi közlemény szerint üveget dobott a rendőrök felé.
hvg.hu