Emmi: Jár a teljes táppénz a munkahelyükön megfertőződő pedagógusoknak
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint foglalkozási megbetegedésnek számít az iskolai koronavírus-fertőzés.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint foglalkozási megbetegedésnek számít az iskolai koronavírus-fertőzés.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez beérkezett visszajelzések szerint sok iskolában a megfelelő fertőtlenítést sem megoldott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy jár a teljes táppénz azoknak a tanároknak, akik a munkahelyükön fertőződtek meg.
Mostantól csak a bírósági út marad, ha fellebbezne egy táppénzt, gyermekgondozási díjat vagy nyugdíjat érintő ügyben. Ez pedig évekig is elhúzódhat.
Több kárt okoz a nemzetgazdaságnak az, hogy emberek betegen bemennek a munkahelyükre, mint a táppénz és a betegszabadságok. Magyarországon mégis megvan az oka annak, hogy nem mernek a dolgozók otthon maradni.
Bár a munkaviszonyban álló öregségi nyugdíjas munkavállalók biztosítási és járulékfizetési kötelezettségének megszüntetése mind a foglalkoztatottak, mind a munkaadók számára kedvező változás, maradtak elvarratlan szálak.
Egy év alatt 77 százalékkal nőtt az erre fordított összeg.
És a gyermekeik is rövidebb idő alatt gyógyulnak meg. Nem indokolja teljes mértékben a foglalkoztatás növekedése az egyre több táppénzes esetet.
Az illetékes olasz bíróság úgy döntött, a kutya betegsége "családi ok", ezért jár a táppénz.
Előfordul, hogy jogalap nélkül kap a magánszemély táppénzt, baleseti táppénzt, csecsemőgondozási díjat (csed) vagy gyermekgondozási díjat (gyed). Bár mindig jól jön a talált pénz, ezt vissza kell fizetni. Feltéve, ha visszakérik.
Itt vannak a legőrültebb kifogások, amiért táppénzt kértek
A nyári szünidei munkát végző diákokat csak akkor illetik meg a társadalombiztosítási ellátások, ezen belül a táppénz és a baleseti táppénz, ha a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban alkalmazzák őket. Nem keletkeztet biztosítási jogviszonyt például a diákszövetkezet tagjaként végzett munka.
Ehhez a bravúrhoz azonban legalább két munkahelyre és speciális körülményekre lesz szüksége.
Az Emmi szerint jár a teljes táppénz, de az érintett orvosoknak a kormányhivatalnál kell jelezniük, mi történt.
Kezelhetetlen helyzetet teremt a háziorvosok szerint az a pácienstömeg, ami a koronavírus miatt zúdult rájuk – na nem azért, mert mindenki beteg, hanem mert ennyien akarják táppénzre menve elkerülni, hogy elkapják a vírust a munkahelyükön. A háziorvosok szerint helyzetet viszont nem nekik kell – pláne nem csalással – megoldaniuk, hanem a kormánynak, amely eddig viszont csak a munkáltatók védelmében lépett, a munkavállalókéban nem.
Jelentősen kevesebb lett a betegség miatti távollét, a magyar munkavállalók inkább fizetett szabadságot vesznek ki, ha rosszul érzik magukat.
A könyvelők egyesülete szerint automatikus, fejléc és ügyintéző nélküli visszajelzéseket küld a rendszer táppénzigényléskor. A hibát sürgősen orvosolni kell – hívták fel a figyelmet.
Alig vannak olyan országok az EU-ban, ahol kevesebbet költenének a beteg munkavállalókra, mint nálunk.
Lassabban juthat a pénzéhez az, aki nem ad le minden papírt időre, és új szabályok vonatkoznak az üzemi balesetek elszenvedőire is.
Átírnák az egészségügyi salátatörvényt, mert a hatályos jogszabály "akaratlanul is, de előnyben részesíti azon szülőket, akik egyedülállóként nevelik gyermeküket". Arról van szó, hogy a gyermeküket egyedül nevelők jelenleg kétszer annyi napot tölthetnek otthon beteg gyermekükkel, mint azok az anyák és apák, akik teljes családban élnek. Ezt a pozitív diszkriminációt szüntetnék meg azzal, hogy a teljes családban élőknek is megadják a kedvezményt.