Trump nagyon beakaszthat a franciák bombaüzletének
Egy amerikai törvény, egy amerikai mikrochip és persze az amerikai elnök fúrhatja mag a franciák ügyletét Kairóval.
Egy amerikai törvény, egy amerikai mikrochip és persze az amerikai elnök fúrhatja mag a franciák ügyletét Kairóval.
Botrányosnak nevezte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azon kijelentését, amely szerint zsidók is voltak a holokauszt elkövetői között.
A Fővárosi Kormányhivatal szerint a Fidesz nem sértett törvényt a plakátolással.
Andrzej Duda bejelentette: aláírja a történelemről mondott véleményeket sokak szerint korlátozó törvényt, amely így hatályba léphet, de egyúttal megvizsgáltatja az Alkotmánybírósággal: nem mond-e ellent a jogszabály az alkotmányban garantált szólásszabadságnak.
A boltok szombati nyitvatartását tiltó törvényt fogadott el kedden az izraeli parlament a keleti ultraortodoxokat tömörítő Sasz vallási párt követelésére.
Már korábban is Izlandon volt a legkisebb különbség a nők és a férfiak fizetései között, de január elsejétől törvény írja elő, hogy tilos ugyanazért a munkáért többet fizetni egy férfinak, mint egy nőnek.
"Oké, hogy négy év a maximum, de mikortól számítva?" – ez a túlkorosok érvelésének alapja.
Nem bírságolhatják meg többé az első kihágásnál az ellenőrök Romániában az adó- vagy munkaügyi szabálytalanságon ért cégeket: az erről szóló törvénytervezetet nagy szavazattöbbséggel fogadta el szerdán a bukaresti képviselőház.
„Nem támogatható”, már csak azért sem, mert az előterjesztés „nem tartalmazott részletes hatásvizsgálatot.” „A módosítás nem indokolt.” Ha egy szaktárca ilyesmit ír le, biztosra vehetnénk, hogy egy ellenzéki tervezetet szed ízekre. De nem: a Földművelésügyi Minisztérium kedden benyújtott törvényjavaslata, amely sok agrárjogszabály módosítását tartalmazza, egyik fejezetében egy már elfogadott törvényt támad. Egy olyat, amelyet az Igazságügyi Minisztérium terjesztett elő.
A kötelező ellenőrzések eltörlése miatt tiltakoznak hétfőn a Parlamentnél.
Jogszerű az arc egészét vagy jelentős részét eltakaró iszlám fátyol nyilvános viselését tiltó belga törvény – mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A figyelmetlen szülők nyáron igen komoly veszélynek tehetik ki csemetéiket, mely ellen most már a törvényhozók is fel kívánnak lépni.
A japán parlament alsóháza után a felsőház is elfogadta a császár lemondását lehetővé tevő törvényjavaslatot.
Áder János államfőnek hétfőn kellene aláírnia a lex CEU-t. Várhatóan meg is teszi.
Rengeteg tisztázatlan kérdés van a népszavazási törvényben, de a kormány egyelőre nem tervez lépni.
Egyszerű többség is elég a sürgősségi eljáráshoz, így kedden már meg is szavazhatják a törvényt. Közben a Tom Lantos Institute mellett erdélyi egyetemi oktatók, kutatók is csatlakoztak a törvény ellen tiltakozók táborához.
Amellett, hogy a kormány a tervezett "multicsomaggal" a költségvetési bevételekre hajt, egy mozdulattal nagyjából megoldhatatlan helyzetbe is kényszerítené a régóta gyötört multiláncok egy részét. A nyilvánosan elérhető adatok alapján ugyanis egyik-másikuknak 16-43 százalékkal kellene növelnie alkalmazottai számát.
A Magyar Reklámszövetség elutasítja és diszkriminatívnak tartja a napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek reklámtevékenységének szabályozását.
Romániában a kormány egy rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet, a többi között úgy, hogy 14 millió forintnak megfelelő lejnél kisebb kárt okozó hivatali visszaélésért nem lehet büntetőeljárást indítani, az elkövető családtagjait nem lehet bűnpártolással vádolni.
A britek erre is felkészülhetnek a Brexit után.