Bár már-már zsákban futásra kényszeríti a magyar láncok külföldi tulajdonú versenytársait a kormány, valahogy az eddig – természetesen mindig a fogyasztók, ritkábban a dolgozók érdekeire hivatkozva – felállított akadályok ellenére sem sikerül a hazai hálózatoknak a multik fölé kerekedniük.

A szerdán kiszivárgott tervezett új szabályozáscsomag nem előzmények nélküli, tavaly ősszel maga a kormányfő világította meg, mi is lenne a célja a kiskereskedelem szerkezetét illetően. Nem nagyon lehet kétség afelől, hogy az “egészségesebb szerkezetű” kiskereskedelmi szektor a kormány által erősen tolt hazai láncok térnyerését jelentené.

A mostani javaslatcsomagot a fogyasztók és a munkavállalók érdekeire hivatkozva dolgozták ki, legalábbis ez derül ki az Index által közölt részletekből. Nézzük akkor, a csomag fontosabb tételeit, mennyiben is szolgálják a fogyasztók és/vagy a munkavállalók, egyszóval a magyar emberek érdekeit. Az első ránézésre is látható, hogy szinte mindegyik költségterheket ró a kipécézett hálózatokra, illetve bevételeiket csökkenteni igyekszik.

Stiller Ákos

A multik az ilyen esetekben persze általában azzal indítják a kommunikációt, hogy “mindent megteszünk azért, hogy a többletterhek miatt ne kelljen emelni az árakat”. Afelől azonban nem nagyon lehet kétsége senkinek, hogy a profitszintjük az utolsó, amiből engednének.

Bár Lázár János a kormányinfón arról beszélt, hogy a csomag nem hozza magával az árak emelkedését az érintett láncoknál, az árképzési gyakorlat ismerői szerint azért ezt kevéssé lehet valószínűsíteni. A miniszter hatástanulmányokra hivatkozott, amiket elkértünk a Miniszterelnökségtől, amint megérkeznek, ismertetjük tartalmukat.

A kötelező minimális létszámkorláton túl sokat nem is kell nézegetni, igen nehéz lenne ezt úgy eladni, mint fogyasztóvédelmi lépést. Túl a meghatározására kitalált számtani algoritmus abszurditásán, csak egyetlen esetben nem lenne káros: amennyiben a szóban forgó multi pont annyi dolgozót foglalkoztatna, amennyit a számítás alapján kötelezően kell(ene). Akkor ugyanis, ha kevesebben dolgoznak, fel kellene venni a “hiányzó” létszámot – az mondjuk kevéssé világos, hogy kiket is, emlékezzünk a stabil és kétségbeejtő munkaerőhiányról szóló hírekre –, ami költségnövekedést jelent.

Ezt pedig ki kell termelni valahogy. Na, vajon, hogy? A létszámba való belepiszkálás aztán azt is eredményezheti, hogy

megtorpanhatnak egyes technológiai fejlesztések,

mert a felvett dolgozókat egyrészt valamivel le kell kötni.

Másrészt a fejlesztésekre tervezett források jelentős része a NAV-hoz vándorolna különféle adók és járulékok formájában.

Így csökkenhetnek, esetleg eltűnhetnek az automata pénztárak, a vásárlói szkennerek, mert egy csomó dolgot kényszerből emberi munkaerővel kell megoldani. Az sem kizárt, hogy emiatt a terjeszkedési terveket vágnák meg, ami ugyancsak kevéssé fogyasztóbarát lépés.

A másik esetben, ha a számítások meghatározta létszám kisebb, mint amennyien dolgoznak, akár leépítésekre is lehet számítani, amit szintén elég nehéz munkavállalói érdekvédelemnek eladni.

Az amúgy faék egyszerűségű kalkuláció alapján az érintett vállalatok közül a Lidl jönne ki a legrosszabbul, de a Penny az Aldi és az Auchan is sok száz új alkalmazott felvételére kényszerülne. Messze többre, mint amennyit keres.

Hasonló eredményekkel járhatna a 100 százalékos vasárnapi pótlék ötletének felmelegítése is. Ez ugyanis újabb költségnövekedést hozna, a kötelező két szabad vasárnap pedig pluszlétszámot igényelne.

Ugyancsak a vásárlókon verhetik le a parkolókon központi költségvetésbe befolyó 20 milliárdot. Ráadásul ez különösen inkorrekt lépés lenne annak fényében, hogy az áruházak építése során kötelezően írták elő meghatározott számú parkoló megépítését. A hazai láncok boltjainak elhelyezkedése pedig jellemzően nem “parkolós”, a vásárló álljon meg, ahol tud az utcában.

A reklámköltések tervezett durva limitálása miatt már tiltakozott a Reklámszövetség. 

A 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben a gyűjtőcsomagos árusítás tiltása – a zöldség-gyümölcs és az italok kivételével – azzal járna, hogy a raklapok helyére polcokat kellene beállítani, a gyűjtőben érkező termékeket kibontani, egyesével a polcokra tenni, majd egyesével a pénztárnál árazni, mind-mind többletköltséget és logisztikai nehézségeket okozna.

Ezt a pontot elsősorban azok a boltok szenvednék meg, ahol gyűjtődobozban szokták kitenni az áruk egy részét a polcokra, illetve raklapon betolni az eladótérbe, és sok árut csak gyűjtőben lehet megvásárolni. Azt vajon hogyan vezényelné le az áruház, hogy a polcokra tenni csak egyesével lehetne a terméket, a pénztárhoz viszont gyűjtőben kellene vinni.