Kétfarkú: Ha Áder meggondolja magát, kölcsönadjuk az időgépünket, hogy visszavonhassa aláírását
A párt elnöke az ATV-ben beszélt a pénteki békemenetről, és arról is, mennyi mindent köszönhetnek a kormánynak.
A párt elnöke az ATV-ben beszélt a pénteki békemenetről, és arról is, mennyi mindent köszönhetnek a kormánynak.
A politikus a Fidesz-karácsonyról üzent a tüntetőknek.
A politikai elemző szerint a köztársasági elnök jobban tette volna, ha inkább két közleményt ad ki.
Baján, Zalaegerszegen, Miskolcon, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten is demonstrációk voltak.
Reagált az ellenzéki párt arra a hírre, hogy a köztársasági elnök aláírta a túlóratörvényt.
Áder János aláírta a túlóratörvényt. Megkérdeztük a Momentumot a pénteki tüntetés előtt, mit szólnak az elnöki szignóhoz.
A köztársasági elnök szerint a munkavállalók érdekei nem sérülnek, a törvény alkotmányosan nem kifogásolható.
Egy tüntető letörte egy rendőrautó tükrét, elmondása szerint az egyik eljáró rendőr megverte és veréssel fenyegette. Utóbbiról hangfelvétele is van.
Az ATV munkatársának vetett oda egy mondatot a másfél hete átnyomott jogszabályról.
Tárkányi Péter aznap jelentette be a rendőrségen a Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr nevű megmozdulását, amikor Donáth Annát, a Momentum alelnökét kiemelték a rendőrök a Kossuth téri tömegből.
Egy baloldali sajtótájékoztatón megjelent a köztévé kamerája, Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke pedig kihasználta a lehetőséget.
A Kossuth téren tüntetett, majd rátámadt egy rendőrre. Az ítélet jogerős.
Az ellenzéki párt szóvivőjének, Jakab Péternek már az első másodpercekben sikerült meglepnie a műsorvezetőt, Szentesi Zöldi Lászlót a Magyarország élőben szerda esti adásában. Amikor ugyanis levette a zakóját, láthatóvá vált a pólója felirata: EZ A TÉVÉ HAZUDIK.
Szerdán Egerben, Nyíregyházán, Vácon és Debrecenben, valamint Bécsben és Varsóban tartottak tiltakozó megmozdulásokat.
Ő volt az egyik képviselő, aki az MTVA székházában éjszakázott vasárnap, aztán hétfőn mentővel vitték el.
Sztrájkelőkészítő bizottságot hoz létre a szakszervezetek egy része.
Schiffer András szerint nincs itt semmi látnivaló, az ellenzék csak a hardcore szavazóbázisának játszik, közben elveszítheti a méltóságát. Egy pozitívumot azért észrevett, és beszél az Orbán-rendszer egyetlen hasznáról is. Elárulja azt is, mikor győzhetnek a tüntetők.
Legfrissebb közleményükben azt írják, szerintük a tüntetők majdnem felgyújtottak egy rendőrt.