HVG: Ön is úgy látja, hogy az ellenzék a tüntetésekkel most megtalálta azt az utat, amivel sikerrel léphet fel az Orbán-rendszer ellen?

Schiffer András: Irdatlan nyomás nehezedik az ellenzéki pártokra 2010 óta a hardcore ellenzéki szavazók részéről, hogy „most már csináljatok valamit látványosat”. Ez a kemény mag ünnepeli most a Facebookon az ellenzéket, és boldog, hogy ismét hallja a hangját, büszke lehet rá. Az ellenzék azonban nagy hibát követ el – már 2010 óra –, amikor ennek a csalódott kemény magnak játszik. És igyekszik egymásra licitálni abban, hogy ki válaszol durvább hangon a kormány valóban durva támadásaira.

HVG: De hát ők a legelszántabb szavazói…

Sch. A.: Csakhogy nem ők döntik el a választást. Attól, hogy egy DK-s nyugdíjasnak magasabbra szökik a vérnyomása, ha meglát egy fideszest, még nem lesz több szavazata. Az ellenzék egyetlen, a győzelem esélyével kecsegtető stratégiája az lenne, ha a Fidesz lassan hárommilliós táborát ki tudná kezdeni. Mellesleg így erősödött meg a Fidesz, amikor a 2008-as szociális népszavazás, vagy 2015-től kezdődő menekültellenes kampány idején a szocialisták szavazóbázisára rabolt rá sikerrel.

HVG: Nem lehet a mostani tüntetés a Fidesz 2006-ja? Könnygázfelhőben elég nehéz elhitetni, hogy működik a nemzeti együttműködés rendszere.

Sch. A.: Szerintem a mostani jelenetekből egyelőre a NER húz hasznot. Az ellenzéki képviselők számára az éles tiltakozás mellett legalábbis egyenrangú szempontnak kellene lennie, hogy megőrizzék a méltóságukat, és a leendő kormányképességük látszatát.

Schiffer András

Reviczky Zsolt

HVG: Ezek után vissza lehet ülni a képviselői padsorokba, és módosító indítványokat fabrikálni, és a „nem” gombot nyomogatni?

Sch. A.: Ha egy párt választásokat akar nyerni, nincs más választása, mint részt venni a parlamenti munkában, törvényről törvényre, konfliktusról konfliktusra bemutatni, mire kér felhatalmazást.

HVG: Ez eddig nem igazán jött be…

Sch. A.: A hardcore ellenzéki közönség kiszolgálása sem. Három választást bukott el miatta az ellenzék.

HVG: Semmi újat nem hozott a mostani tüntetés az ellenzék eszköztárába?

Sch. A.: Én nem látok ilyet. 2010 óta voltak sokkal nagyobb szabású megmozdulások, elég, ha az első millás, a hahás, a pedagógus-, vagy netadó elleni tüntetésekre gondolunk. Ekkor is vonultak városszerte a tüntetők, szimbolikus dolgokat támadtak. Ezek egy része ráadásul meghátrálásra is késztette a hatalmat. Most az látszik, a Fidesz úgy ítéli meg, hogy nem kell igazán komolyan vennie a tüntetést. Azt persze majd csak hetek múlva tudjuk meg, hogy jól mérte-e fel a helyzetet. Egy különbség talán tényleg van a korábbiakhoz képest. Az indulatok forrpontja magasabb, mint korábban volt. Nem lehet hatékonyan kormányozni úgy, hogy levegőnek nézi a hatalom azokat, akik nem rá szavaztak. Ők most megalázottabban érzik magukat ebben az országban, mint akár csak egy-két éve is.

HVG: Az sem igaz, amit Török Gábor mond, hogy leomlottak a falak a bal- és jobboldali ellenzékiek között?

Sch. A.: A pártok kemény magja között talán tényleg átszakadtak gátak, de ezek után sem lehet az ellenzéki párok szavazóit egyszerűen összeadni. Azért nem, mert egymást homlokegyenest kizáró világokat képviselnek.

HVG: Messze van még a parlamenti választás, de ha együtt tudnak tüntetni, talán tudnak közös jelölteket állítani az önkormányzati választásokon.

Sch. A.: És akkor mi van?

HVG: Meg lehet nyerni Budapest, és esetleg néhány vidéki várost.

Sch. A.: Továbbra is az a kérdésem, hogy akkor mi van?

HVG: Politikai sikert érnek el, erőt mutatnak, forrásokhoz, médiához jutnak…

Sch. A.: A tüntetések alatt ritkán vetődik fel az a kérdés, hogy mi lesz a győzelem másnapján. De a választásokkor az a legfontosabb kérdés a választó számára, hogy ki tud stabil kormányt alakítani? A 21. századi pártok hogyan működnének együtt azokkal, akiktől Orbán eltanulta a multisimogató politikát? Ezek a pártok összefogva sem tudnak adni egy olyan pozitív világképet, ami mögé tömegek állnának. Önmagában a negatív identitásnak nincs mobilizáló ereje, ezzel nem lehet megverni a jelenlegi kormányt.

HVG: Lehet, hogy struktúrájában nincs különbség a korábbi és a jelenlegi megmozdulások között, de a rá adott válaszban talán igen. A rendőrség korábban példásan kezelte a tüntetéseket, most ez nincs így, arra pedig tényleg nem volt példa, hogy országgyűlési képviselőket dobjanak ki közintézményekből.

Sch. A.: Most is példamutatóan jár el a rendőrség, különösen, ha a 2003-2004-hez, vagy 2006-hoz viszonyítjuk, amikor jogtalanul oszlatott fel demonstrációkat. Bár az elmúlt napokban én is hallottam esetekről, amikor például olyan személyeket vontak intézkedés alá, aminek nem lehetett látni az indokát. Ezeket a túlkapásokat sürgősen ki kell vizsgálni, és számot kell róluk adni. Az MTVA-nál a rendőrség abban marasztalható el, hogy nem lépett fel az őrző-védő szolgálat embereivel szemben. Az valóban megengedhetetlen és példa nélküli, hogy egy magánhadsereg lépjen fel erőszakosan országgyűlési képviselőkkel szemben, áthágva a rá vonatkozó törvényi szabályokat.

Reviczky Zsolt

HVG: Talán X. Y. őrparancsnok dönti el, hogy kirángassanak-e egy országgyűlési képviselőt, vagy azt, hogy nem engedik be őket az MTVA vezérigazgatóhoz?

Sch. A.: Természetes nem. Sikerült szakmailag annyira lebutítani a közmédia állományát, hogy képtelenek egy váratlan helyzetre reagálni. Ha megengedték volna, hogy egy percben beolvassák a petíciójukat a tüntetők, megszüntetik a demonstráció indokát, és aztán napokig úgy keretezhették volna, ahogy akarják. Ez persze rímel arra az erőkultuszra, amire Orbán Viktor építi a hatalmát, hogy egy tapodtat sem hátrálunk.

HVG: Azért csak talál egyetlen biztató elemet a tüntetésekben.

Sch. A.: Nagyon örülök annak, hogy végre nem csupán az elit érdekeit sértő, és nem szimbolikus ügyek menetén, hanem valós gazdasági és szociális problémák mentén vannak viszonylag nagyszabású megmozdulások Magyarországon. Erre tényleg nem volt még példa, pedig ok lett volna rá, a rablóprivatizációtól a különböző megszorító csomagokig.

HVG: De már rég nem a túlóratörvényről szól a mostani tüntetés…

Sch. A.: Pedig szerintem érdemes lenne ennél maradni. Van egy olyan hiú ábrándom, hogy az Orbán-rendszernek az Achilles-sarka mégiscsak az alacsonyan tartott bérszínvonal, és a munkavállalókat védő munkajogi szabályozás leépítése. Egyébként csak akkor sikerülhetne a tiltakozáshullámnak a hatalmat megingatni, ha az érintettek is az utcára vonulnának, vagy ha valóban lenne általános sztrájk. De egyelőre nem ezt látjuk. Talán egy haszna mégis lehet az Orbán-rendszernek, az, hogy újjáéleszti a munkásmozgalmat. Ehhez azonban – könnyen lehet – meg kell várni, hogy véget érjen a gazdasági konjunktúra.

Az ellenzék politikusai már látják magukban a forradalmárt – erről is szól a HVG hetilap év végi duplaszámában megjelent, az ellenzéki összefogás esélyeiről szóló cikkösszeállításunk.

HVG