Korlátozták a repülőre vihető power bankokat Dél-Koreában
A múlt havi tűz okát még nem sikerült megállapítani, az aggodalmakra reagálnak.
A múlt havi tűz okát még nem sikerült megállapítani, az aggodalmakra reagálnak.
A dolgozók először nem tudták, miért szól a tűzjelző, de végül megtalálták a tűz forrását.
Az ügyben vizsgálat indult, egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet.
Gyorsan kellett cselekednie a háromszoros Oscar-díjas színésznőnek.
A gépről evakuálták az utasokat, de négyen így is megsérültek.
A katasztrófavédelem szerint az idős férfi takarója kaphatott lángra az elektromos hősugárzó miatt.
A lángokat több mint negyven tűzoltó fékezte meg.
A HVG olvasói arról számoltak be, hogy két robbanást hallottak, mielőtt észrevették, hogy a közelben lévő lakás lángol. A helyszínre tűzoltók és mentők is érkeztek.
Az ablakokon át menekültek a szálloda vendégei a lángoló 11 emeletes épületből.
Egy villanyfűtőgép gyulladt ki a Keleti egyik szerelővágányán, ami részben átterjedt egy mellette lévő mozdonyra.
A MÁV közleménye szerint a vasutasok “bátor, hatékony és eredményes döntést hoztak”, amikor kihúzták a kocsikat műhelyből.
A tűzbe borult vonat a pályaudvar Verseny utca felőli oldalán áll.
Hétfőtől viharos erejű szelet jósolnak a még mindig lángokban álló területre, ami nem segít a tűz megfékezésében.
Arra mindenki odafigyel, amikor gazdagok és hírességek házai pusztulnak el, de Kalifornia katasztrófa sújtotta szegényebb részein már most sokan azt érzik, hogy a hatóságok, az állam és a biztosítók is teljesen elhanyagolják őket.
A tűzvész által érintett területen ingyen hozzáférhetővé tette Elon Musk a Starlinket.
Két férfi és egy kutya nézte döbbenten, amint a bozóttűz körülveszi az otthonukat. Már két halottja van a katasztrófának, és legalább 30 ezer embert kellett evakuálni a környéken.
A stúdiók sorban jelentik be a halasztásokat.
Harmincezer embert kellett evakuálni a lángok elől, több hollywoodi sztár otthona is veszélyben van.