szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Megrepedtek a falak, megsüllyedt a padló, statikus vizsgálja majd, hogy lakható maradt-e a legfelső szint.

Rendszeresen gyújtogatott otthonában az a férfi, akinek lakása hétfő hajnalban kiégett Miskolcon – erről a felette lakó beszélt az RTL Híradónak.

Egy panelház kilencedik emeleti lakásában csaptak fel a lángok, az ott lakó férfit könnyű égési sérülésekkel vitték kórházba, a rendőrök közveszély okozása miatt eljárást indítottak ellene. Úgy tudni, korábban is volt büntetve.

A felette lakó nő elmondta, hogy alsó szomszédja gyakran hangoskodott, ezért füldugóval aludt, és a macskái keltették fel a hétfői tűz idején. Már csak az erkélyre tudott kimenekülni. Azt mondta, recsegett-ropogott a ház, berobbant az üveg, a tető fölé értek a lángok. Mint mondta, rendszeresen voltak problémák az alatta lakóval, többször gyújtogatott a lakásában, de eddig csak kisebb tüzek keletkeztek, amiket sikerült eloltania.

Statikus vizsgálja majd, hogy lakható maradt-e a ház legfelső emelete. A kiégett lakás felett megrepedtek a falak, megsüllyedt a fürdőszoba padlója. A közös képviselő szerint szétdurrant egy radiátor az égő lakásban, ami elárasztotta az egész házat a földszintig. Sok lakásban gáz sincs. Az önkormányzat szükséglakást ajánlott fel azoknak, akiknek erre szükségük van.

1K views · 15 reactions | Statikus vizsgálja, hogy lakható maradt-e annak a miskolci panelháznak a legfelső szintje, ahol hétfő hajnalban gyulladt ki egy kilencedik emeleti lakás…. | By RTL Híradó | Facebook

Statikus vizsgálja, hogy lakható maradt-e annak a miskolci panelháznak a legfelső szintje, ahol hétfő hajnalban gyulladt ki egy kilencedik emeleti lakás….

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!