Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy ideig gázrobbanásra gyanakodtak.
Robbanás történt Győrben, a Borsos Miklós utcában, egy ötödik emeleti panellakásban. A robbanástól egy ablak is kitörött – adta hírül a Kisalföld. A portál szerint az esethez a győri, a lébényi, a csornai és a pannonhalmi hivatásos tűzoltókat riasztották, és mentő is érkezett.
A lap egyik újságírója a helyszínre is kiment, ahol négy tűzoltó-és három mentőautót látott. Egy ideig arra gyanakodtak, hogy talán gázrobbanás történt, de egy lakó megerősítette, biztosan nem gázrobbanás volt, mert ezekben az épületekben nincsen gáz.
Az ötödik emeleti másfélszobás ingatlanban – ahol a robbanás történt – öten laknak, az egyikük pedig elmondta, hétfőn vásárolt új telefont, amit éjszakára töltőre rakott. Reggel pukkanást hallott, szerinte a töltő robbant fel, majd elterjedt a tűz a lakásban.
A tüzet sikerült megfékezni, így az nem terjedt el a lépcsőházban, viszont az oltás következtében jelenleg minden víz alatt áll az épületben.
Nyitóképünk illusztráció.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.