Felgyújtották Pennsylvania demokrata kormányzójának otthonát

Josh Shapiro és családja a házban tartózkodott, de időben ki tudtak menekülni.

  • HVG HVG
Felgyújtották Pennsylvania demokrata kormányzójának otthonát

Ki kellett menekíteni Josh Shapirot, Pennsylvania állam demokrata párti kormányzóját és családját a Harrisburgben található otthonukból, miután szombat éjjel kigyulladt a hivatalos kormányzói rezidencia – számolt be a BBC.

A politikust a rendőrök ébresztették fel az éjszaka közepén, és közölték vele, hogy azonnal el kell hagynia a házat. A kormányzó és az állami hatóságok szerint a tüzet gyújtogatás okozta, de gyanúsítottakról egyelőre nincs hír. Shapiro később azt írta az esetről:

Hála Istennek senki nem sérült meg, a tüzet pedig eloltották.”

A tűzeset azután történt, hogy Shapiro családjával a zsidó kivonulás ünnepét, a Pészahot ünnepelte családjával. Shapiroék a ház egy másik részében tartózkodtak, amikor az épület lángra csapott, így ki tudtak menekülni, de az ingatlanban jelentős kár keletkezett.

A hatóságok 10 ezer dolláros nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, akik segítenek az elkövetők beazonosításában és letartóztatásában.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.