A közétkeztetésben nem lehet egyedüli szempont az olcsóság
A közbeszerzés során ennél fontosabb, hogy helyben termelt és egészséges élelmiszert kínáljon, aki menzaszolgáltatásra pályázik – mondta ki a kormány hétfő éjjel kiadott rendeletében.
A közbeszerzés során ennél fontosabb, hogy helyben termelt és egészséges élelmiszert kínáljon, aki menzaszolgáltatásra pályázik – mondta ki a kormány hétfő éjjel kiadott rendeletében.
A NAV észak-alföldi igazgatósága október közepén rendelt el nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával Kovács Sándor ügyében. A folyamat a felderítési szakaszban jár, gyanúsítottat nem hallgattak ki.
hvg.hu
Az önkormányzatokkal való együttműködésre és arra kérte a miniszterelnököt a főpolgármester: tegyen meg mindent azért, hogy a magyar vétó miatt is függőben lévő európai támogatások mielőbb eljussanak az emberekhez.
hvg.hu
Az önkormányzat az EU pályázatán nyerte a pénzt. A programmal több mint kétszáz embernek kívánnak segíteni.
MTI
Se a magyar, se a lengyel kormányfő nem szeretné, hogy a jogállamisági feltételekhez kössék az uniós pénzek kifizetését.
hvg.hu
A polgármesterek közös deklarációjának aláírói szerint az önkormányzatok bevonása jelenti a garanciát arra, hogy a válságkezelésre szánt uniós pénzek eljuthassanak a rászorulókhoz.
hvg.hu
Katarina Barley szerint Magyarországon és Lengyelországban különösen súlyos a helyzet, a jogállami elvek megsértése rendszerszerű.
MTI
A javaslat viszont továbbment. A hollandoknak és a belgáknak is gondjuk volt vele, de esetükben másról van szó.
hvg.hu
A nagyrészt uniós forrásból épült kerékpárút legnagyobb része felfestéssel készült, vagy traktorokkal kell osztoznia rajta a kerékpárosoknak.
hvg.hu
A vádirat szerint 373 millió forintos hátrányt okozott a csalás a költségvetésnek.
hvg.hu
Az állami beruházók azon dolgoznak majd, hogy legyen elég projekt az uniós források lekötéséhez. Úgy becsüli az ITM, hogy végül akár 2000 milliárd forintnyi támogatást is megszerezhet az ország.
MTI
Az EP-képviselő azt szeretné, ha a következő uniós költségvetési ciklusban közvetlenül is kaphatna támogatást a független sajtó.
hvg.hu
Akár már a július 17-én kezdődő EU-csúcson döntés születhet arról, hogy az uniós újjáépítési alap szétosztásánál feltételül szabják a tagországok számára a jogállamiság betartását is. Persze csak akkor, ha az Európai Unió soros elnökségét betöltő német kancellár is úgy akarja - írja a Financial Times.
HVG
Önmagában a jelentősen növekvő korrupció nem elég ehhez.
hvg.hu
Ez meg miből és hogyan? – ez az első önkéntelen reakció a magyar gazdaság első féléves teljesítményét látva. A külső hajtóerőt Brüsszel, a belsőt továbbra is a bérek dinamizmusa adja.
hvg.hu
Andrej Babis maga a két lábon járó összeférhetetlenség, hiszen uniós pénzekből gazdagodik. Bűnvádi eljárás folyik ellene, ezért rátámadt a független igazságszolgáltatásra, ami viszont már a cseh polgároknak is sok, tüntetéseken követelik a lemondását.
Morvay Péter
Csányi tavaly több mint 4 milliárd forint támogatást kapott, míg egy átlagos gazda kevesebb mint egymilliót.
hvg.hu
Még a fideszesek fele is erre szavazott.
hvg.hu
Az eljárást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indították meg.
hvg.hu
Hadházy Ákos szerint értelmetlenül költötték el az uniós pénzt több kisebb településen is.
hvg.hu